Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Állami segítséget kap a KLM - tiltakozik a Ryanair
No menu items!

Állami segítséget kap a KLM – tiltakozik a Ryanair

A holland királyi légitársaság 3,2 milliárd euró értékű hitelről és hitelkeretről állapodott meg a kormányzattal. A Ryanair szerint a lépés versenytorzító hatású, ezért az uniós bíróság elé viszi az ügyet.

A KLM közölte: a korábbi megszorító intézkedései ellenére kormányzati segítségre van szüksége, mivel a több mint száz éves légitásaság készpénzállománya nem elegendő ahhoz, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta válságot.

A megállapodás szerint a holland kormány 2,3 milliárd euró értékű, 90 százalékos állami garanciával rendelkező hitelkeretet tart fenn, amelyet 11 kereskedelmi bank nyújt. Emellett indirekt 1 milliárd eurós hitelt is nyújt az állam a légicégnek.

A KLM már jelezte: a hitelkeret felhasználása szigorú szabályokhoz kötött, de 620 millió eurót a jóváhagyás után le fognak hívni, az összeggel egy korábban használt hitelkeretet töltenek fel és zárnak le.

A holland kormány cserébe reorganizációt vár el a társaságtól, amely érinti a munkavállalókat, a felsővezetői fizetéseket, a járathálózatot és a cég struktúráját is, de részleteket nem közöltek.

A megállapodást a holland kormánynak és az Európai Bizottságnak, mint az unióversenyjogi szervének is jóvá kell hagynia.

A Ryanair ír fapados légitársaság a közösségi médiában már közölte: az Európai Unió Bíróságán támadja meg a KLM-nek nyújtott mentőcsomagot, mert álláspontja szerint az versenytorzító hatású.

Az elmúlt időszakban több nagy légitársaság is állami mentőcsomagot kapott: a Lufthansa 9 milliárd eurót, az Air France 7 milliárd eurót, az Alitalia 1,7 milliárd eurót.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...