Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence közölte, a magyarországi nagyvállalatok gyorsjelentései határozzák meg a hetet a BÉT-en.

Józsa Bence

Hétfőn a Richter második negyedéves gyorsjelentése érkezett meg, az elemző szerint ennek következtében a vezető részvények közül a Richter árfolyamában várható intenzívebb mozgás: a 6800 forintos szint áttörése esetén 7 ezer forint felé törhet a gyógyszergyártó vállalat részvényeinek jegyzése.

Az OTP a múlt heti korrekciót követően hétfőn újra emelkedhet, első körben 10 500 forintig. A Mol jegyzése a pénteki kereskedésben ismét letört, a támasz 1700 forintnál található. A Magyar Telekom pedig a 370 forintos támaszt törte le, amennyiben az árfolyama nem tud visszakapaszkodni a korábbi kereskedési sávba, akkor egészen 360 forintig eshet az árfolyam.

Józsa Bence arról is beszámolt, hogy a Richter második negyedéves számai azt mutatják, hogy a bevételek éves alapon 14,5 százalékkal bővültek, amelyet egy egyszeri, 8 milliárd forintos mérföldkőbevétel dobott meg. A Richter az után vált jogosult a kifizetésre, hogy a Vraylar gyógyszer értékesítése az Egyesült Államokban meghaladta az 1 milliárd dollárt az elmúlt 12 hónap során. A főbb gyógyszerek értékesítése a vártnak megfelelően alakult, az adózott eredmény 84 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vártnál jobb eredmények miatt jó esély van arra, hogy a vezetőség megemeli az idei évre kiadott eredményprognózisát.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,50 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 34 691,74 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt.

A Mol 88 forinttal, 4,88 százalékkal 1717 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 390 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 368 forintra esett, forgalma 108,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,50 százalékkal 6775 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.