Kezdőlap Egészség-ügy Egészségipari támogatási program - 50 milliárdos kerettel

Egészségipari támogatási program – 50 milliárdos kerettel

Illusztráció: kormany.hu/Árvai Károly/MTI

A Pénzügyminisztérium 50 milliárd forintos keretösszeggel programot indít azon vállalkozások beruházásainak és fejlesztéseinek támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében szerepet vállalhatnak – közölte a tárca.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, így a járvány újabb hulláma esetén sem lenne kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak – tette hozzá a PM.

Mint írták, az Egészségipari támogatási program célja a magyarországi gyógyszer- és gyógyászati eszközgyártás fejlesztése a gyártóhelyek számának emelésével és hatékonyságuk növelésével. A vissza nem térítendő támogatással a pályázat nyertesei versenyképesebbé válhatnak, így a program a magyar gazdaság fejlődését is szolgálja.

A legkisebb támogatható projektméret 400 millió forint.

A beruházásoknál az elszámolható költségek legalább fele gépek, berendezések beszerzésére fordítható, míg az infrastrukturális és ingatlanberuházás aránya az elszámolható költségek legfeljebb 50 százaléka lehet – közölte a PM.

A pályázat részletei ide kattintva olvashatók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,