Kezdőlap Budapest Koronavírus - idősotthonok. Karácsony Gergely utasításokat adott ki
No menu items!

Koronavírus – idősotthonok. Karácsony Gergely utasításokat adott ki

Az utasításokat a második hullámra való felkészülés jegyében állították össze kilenc pontba foglalva, és egy hónapja küldték el a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek. 

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt írta: szakértői csapat elemezte az első hullám tapasztalatait, felmérte a fővárosi fenntartású idősotthonok igényeit, az intézményvezetők véleményét. Tartalékot képeztek a védekezéshez szükséges eszközökből és a saját forrásból beszerzett tesztekből is.

A fenntartói utasításban az áll, hogy az intézmények vezetői fordítsanak fokozott figyelmet a jogszabályban előírt és a fenntartó által biztosított személyi és tárgyi feltételek meglétére, a jogszabályban előírt szakdolgozói álláshelyek betöltöttségére.

A dokumentum szerint az intézmények látogatással és kijárással kapcsolatos szigorú protokolljainak fenntartása továbbra is indokolt. Van lehetőség az országos tisztifőorvosi határozatoktól, utasításoktól, eljárásrendektől szigorúbb szabályok alkalmazására, de a protokollokon további enyhítésre a központi kormányzati enyhítő döntések esetén is csak külön előzetes fenntartói jóváhagyással van lehetőség.

Az utasítás szerint fenn kell tartani a készültséget a betegség tüneteit mutató emberek azonnali izolációjára, írásban kell rögzíteni az elkülönítés gyakorlati megvalósítását, az intézményben rendelkezésére álló személyi és tárgyi feltételek figyelembevételével. Ha az intézményi ellátottaknál és dolgozóknál fertőzésre utaló jeleket tapasztalnak, az eljárási protokoll betartásával haladéktalanul jelentsék az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szervnek és a fenntartónak – utasította a főpolgármester az intézményvezetőket, közölve azt is: jelzés esetén azonnali hatállyal intézkedik a lezárásról és a látogatási tilalomról, valamint PCR-tesztek elvégzéséről.

Egy további pont szerint az intézményvezetőknek fel kell mérni, hogy milyen ellátotti és dolgozói létszám mellett képesek teljesíteni az izolációs követelményeket. Az intézményi megüresedő férőhelyek betöltésénél pedig fokozott biztonsággal járjanak el.

Karácsony Gergely kérte az idősotthonok vezetőit, hogy ha a tapasztalatok alapján az intézményben indokolt újabb izolációs helyek létrehozása, akkor annak felmérését, kialakítását kezdjék meg, és a megvalósítást követően azonnal tájékoztassák a fenntartót.

A főpolgármester felhívta a intézményvezetők figyelmét, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata értelmében fekvőbeteg-gyógyintézetből és kórházból csak negatív teszteredménnyel adhatnak ki pácienst. Továbbá csak akkor vehetnek fel új ellátottat, ha rendelkezésre áll a négy napnál nem régebbi PCR-vizsgálat negatív eredménye. Ha az adott kórház a tesztelést nem végzi el, és a lakó felvétele, illetve visszavétele nem elkerülhető, a fogadó intézmény köteles izolálni a visszatérő ellátottat és kérni a fenntartótól a tesztelését.

Karácsony Gergely

A főpolgármester javaslatokat is kért az intézményvezetőktől az idősotthonok engedélyezett férőhelyszámainak esetleges módosítására.

A dokumentum szerint az idősotthonoknak valamennyi védőfelszerelésből, eszközből legalább két hétre elegendő készlettel kell rendelkezniük.

A főpolgármester utasította az intézményvezetőket, ha bármilyen, az intézményre vonatkozó hatósági intézkedés, jelzés tudomásukra jut, azonnal jelezzék a fenntartónak.
Karácsony Gergely hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az utasításban foglaltak teljesítése folyamatos, miként a teljesítés ellenőrzése is, a Városháza és az idősotthonok szakmai stábjai közötti kapcsolat rendszeres.

Ennek az utasításnak a végrehajtása nem old meg minden problémát – a szociális szféra évtizedes munkaerőhiánya például átfogó kormányzati intézkedést igényelne – , de segíti a felkészülést, hiszen ez a felelősségünk” – fogalmazott a főpolgármester.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Georgiából     Két kontinens határán

A szolgáltató szektor (amelynek igen nagy része kapcsolódik az idegenforgalomhoz) termeli meg a GDP mintegy 68 százalékát, és ez az ágazat foglalkoztatja a munkaerő 47 százalékát.

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
Hirdetés

Hírek

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.