Kezdőlap Kül-hon Potápi: tíz éve radikális irányváltás történt Magyarországon
No menu items!

Potápi: tíz éve radikális irányváltás történt Magyarországon

Szent István-napi búcsún, Józseffalván

Nem egyszerűen kormányváltás, hanem radikális irányváltás történt tíz éve Magyarországon, aminek legláthatóbb jele a nemzetpolitika – fejtette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Potápi Árpád János.

Az államtitkár a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre által rendezett józseffalvi búcsún hozzátette: az Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ennek köszönhetően mára több mint egymillió-egyszázezren kapták meg a magyar állampolgárságot.

Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy minden magyar közjogi értelemben újra a magyar nemzethez csatlakozzon – hangsúlyozta az államtitkár a város művelődési házának udvarán tartott ünnepségen.

Potápi Árpád János:

Emlékeztetett arra is: az alaptörvény kötelezővé tette a mindenkori magyar kormánynak, a magyar államnak, hogy a határon túli magyarsággal foglalkozzon. 2014-ben és 2018-ban már a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok is szavazhattak, így az Országgyűlést “nemzetgyűlésnek is felfoghatjuk“, hiszen – mint mondta – a törvényhozásban így az egész nemzet képviselve van.

Az államtitkár – aki köszöntötte azokat a székelyföldi, Hunyad megyei és al-dunai székelyeket is, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak megjelenni – kiemelte: a találkozó jó lehetőség arra is, hogy azokra az őseinkre emlékezzünk, “akik az elmúlt száz évben is vállukon vitték az országot, és akik a bukovinai székelységet megtartották“. Ilyen kiemelkedő személyiség volt Németh Kálmán, aki 1936-ban lett Józseffalva plébánosa, összefogta az öt bukovinai falut, és “kiutat mutatott a reménytelenségben” – mondta.

Potápi Árpád János felidézte, hogy az 1785-ben alapított Józseffalva volt a legkisebb település az öt bukovinai székely falu között. A község életében kiemelkedő esemény volt Szent István napja, amikor a búcsút tartották.

Molnár Péter, a székely baráti kör elnöke az MTI-nek elmondta, a Józseffalváról származók közül 1945-ben sokan Bátaszéken találtak új otthonra. A 115 tagú baráti kör harmadik éve ünnepli meg a hagyományos Szent István-napi búcsút. Idén a letelepedés 75. évfordulóján – székely szokás szerint – keresztet állítottak az épülő székely közösségi ház udvarán, az épület kialakításához a nemzetpolitikai államtitkárság 30 millió forintos támogatást ad.

Fotók: Makovics Kornél/Krónika/online

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.