Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel kezdődhet a hét
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel kezdődhet a hét

Emelkedéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: folytatódhat az emelkedés, amit már a nemzetközi befektetői hangulat is támogathat, így pluszban nyithat a piac. A vezető részvények közül az OTP árfolyama emelkedhet, a papír átlépte a 10 500 forintos árfolyamszintet. A következő meghatározó ellenállási szint 10 650 forint közelében van.

A Mol továbbra is az 1650-1700 forintos tartományban mozoghat. A Richter piacán negatív korrekció folytatódott, 6800 forintnál fontos támasz húzódik. A Magyar Telekom emelkedni tudott, a következő akadály 370 forintnál található az emelkedésben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,04 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 34 837,99 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 8 forinttal, 0,48 százalékkal 1669 forintra csökkent, 922,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,43 százalékkal 10 620 forintra erősödött, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,24 százalékkal 368 forintra nőtt, forgalma 134,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 1,94 százalékkal 6825 forintra esett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.