A tartozásuk elől külföldre költözők száma ugyan nem jelentős, azért fontos hír lehet nekik is, hogy jöhet az egységes Európai Uniós követelésbehajtás. Az Üzletnek nyilatkozó Felfalusi Péter a Magyar Követeléskezelők és Információ Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója elmondta azt is: idén, a látszat ellenére, összességében nem emelkedett a bírósági végrehajtást követő árverések száma, és jelentős változásra sem számít ezen a téren.
– A gazdasági válság elmúlt, a lakosság fizetőképessége javul. Jó évek járnak a követeléskezelőkre?
– Ez nem ennyire egyszerű. A fizetőképesség javulása jó hír, de a követeléskezelés feladatköre ettől nem csökken. Tevékenységünkkel egyfajta katalizátorként segítjük a gazdaságot. Amikor dekonjunktúra van, és a megnövekedett kintlévőség behajtásával nem tudnak mit kezdeni a vállalkozások, akkor a gazdálkodási egyensúly fenntartásához nagy szükség van a hatékony követeléskezelésből befolyt összegekre. A maihoz hasonló konjunktúra idején pedig, kockázatelemzőként, risk managerként, abban tudunk segíteni, hogy fennálló a kockázatokat – mert ilyenek egy szárnyaló gazdaságban is vannak – jelezzük partnereink felé. Például azt, hogy érdemes-e valakinek X összegű hitelkeretet adni, vagy sem. Ez a háttér biztonságot ad a kockázatkezelőkkel együttműködő cégeknek, hiszen tudják, hogy szükség esetén – igaz, diszkontált áron – egyfajta pufferként megvásároljuk a rossz portfoliójukat.
– Az átlagember szemében követelésbehajtók, de a teljes tevékenységet jobban fedő elnevezéssel a követeléskezelők számára mekkora kihívás, hogy a konjunktúra idején ugyan nő a fizetési hajlandóság, ám a másik oldalon növekszik az az ár, amit a bedőlt követelésállományok megvásárlásakor az árveréseken ki kell fizetniük?
– A követeléskezelők munkája rendkívül összetett. Jó példa erre, hogy amikor gazdasági felfutás van, és a cégek, magánszemélyek fizetőképessége is javul, akkor azokon a követelésportfoliókon, amelyeket régebben vásároltak, jó esetben nagyobb megtérülést tudnak érvényesíteni, mint amivel eredetileg számoltak. De a gazdaság ciklikusságából következik az is, amit most tapasztalunk: az aktuális aukciókon vásárolt portfoliókon jóval kisebb hozamokat lehet elérni. Egyrészt azért, mert a pozitív megtérülési várakozások miatt jóval magasabbak lettek a licit árak, másrészt azért, mert ebből eredően viszont csökkentek a követeléskezelők hozamelvárásai. A drágán vásárolt portfolión ugyanis nem lehet akkora hasznot realizálni, mint azon, amit rosszabb gazdasági környezetben, alacsonyabb áron vettünk.
Azt pedig látni kell, hogy az aukciókon megvásárolható portfoliók vételárai 2012-13 óta folyamatosan emelkednek Magyarországon. Így az újonnan vásárolt portfoliókon egyre kisebb hasznot tudnak realizálni a követeléskezelők. Ez persze a gazdaság ciklikussága miatt egyszer fordulni fog. Amikor pedig a konjunktúra átfordul, a szakma számára a legnagyobb gondot az jelenti majd, hogy lesz egy olyan időszak, amikor a várakozásaink még a konjunktúrára épültek, és akkor a kevésbé óvatos követeléskezelők nagyon komoly veszteséget lesznek kénytelenek leírni. Ezért aztán ilyenkor, amikor ennyire magasak az árak, nagyon ésszel kell vásárolni, mert a szakma előtt ott a negatív példa. 2008-ban nagyon sok olyan portfóliót vásároltak a cégek, amelyeken aztán 2009-ben rettentő magas veszteségeket kellett elkönyvelniük.
– A külső szemlélők körében a 10-től a 70 százalékig különféle arányokról beszélnek annak kapcsán, hogy a követeléskezelők az eredeti követelés hány százalékáért jutnak egy bedőlt hitelhez. Mi az átlag?
– Én inkább arányokat mondanék: az azonos típusú portfoliók esetében a válság időszakához képest nagyságrendileg a duplájára emelkedtek a portfóliók vételárai. Sőt, bizonyos esetekben akár három-négyszeres növekedésről is beszélhetünk.
– A vételárak emelkedése mellett miként alakultak a követeléskezelők hozamelvárásai?
– Amíg a válság idején az alacsony portfolióárakból eredően a 20 százalék feletti hozamelvárás is reális volt, mostanra ez radikálisan lecsökkent. Ezek egyébként a nyugat-európai adatok, mert Magyarországon nem nagyon látnak napvilágot információk arról, hogy mekkora a hozamelvárás. De mondjuk Németországban most bizonyos esetekben már akár 6-7 százalékos hozamelvárással vásárolnak portfóliót a követeléskezelők.
– Önök látják már a konjunktúra végét?
– Nem lehet megjósolni, hogy meddig tart a gazdasági felfutás. Lehet, hogy még öt évig is el fog tartani, de az is lehet, hogy a következő hónapban egyszer csak beüt egy fekete szerda mondjuk az Egyesült Államokban, és 20 százalékot esnek majd a tőzsdeindexek.
– Mennyire alakult át a piac és vele az ügyfélszokások a válság időszakában?
– Amit leginkább tapasztalunk az az, hogy javult az ügyfelek kommunikációs hajlandósága. Ez azért nagyon fontos, mert az együttműködő ügyfeleknek számos megoldást kínálhatunk helyzetük rendezésére. Kismillió eszköz létezik: lehet, hogy egyszerűen csak részletfizetésre van szükség kisebb összegeknél, de lehet, hogy ha mondjuk előtörleszt valamilyen részt, akkor elengedünk a jövőbeni kamatokból. Ez teljesen változó. A szakma szereti ezt személyre szabva megvizsgálni, és azt látjuk, hogy ebben most már partnerek az ügyfelek. Sokkal inkább, mint mondjuk a válság idején voltak.
– Azért, mert végre van pénzük, vagy azért, mert már többet tudnak a követelésbehajtásról?
– A szektor hozzáállása is megváltozott. A 2008-as válságot megelőzően azért lényegesen nagyobb nyomást gyakorolt a fogyasztók irányába. Az alapelv az volt, hogy – sms-ben, email-ben, levélben – minél többször keresték az ügyfelet, annál nagyobb a fizetési hajlandóság valószínűsége. Ha erre így utólag visszanézünk, akkor értelemszerűen nem ez a jó megoldás. 2009-től kezdődően viszont volt egy 3-4 éves olyan időszak, amikor az összes MAKISZ tag áttért a megoldásokat fókuszba helyező, konszenzuskeresőbb követeléskezelésre. Ennek az a lényege, hogy tényleg szeretnénk megismerni az ügyfelek igényeit és főként lehetőségeit, és a szerint adni megoldást. A másik oldalon viszont azt is látni kell, hogy addig, amíg 2009 előtt jogi eljárásokat szinte alig indítottak a követeléskezelők, azóta viszont, ha nem sikerül a közös megegyezést találni, illetve, ha nem együttműködő az adós, akkor – más eszköz hiányában – jóval több jogi eljárást indítanak a követeléskezelők, mint korábban. Ez egyébként szinkronban van az MNB azon elvárásával is, hogy a fokozatosság elvét tartsuk be. Ennek kapcsán nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a MAKISZ tagok részéről az elmúlt 10 évben már semmiféle agresszív magatartást nem tapasztaltunk. Ha vannak ilyen híradások, az biztos, hogy nem MAKISZ tagról szól.
– Ez azért is téma, mert a napokban jelent meg az MNB jelentése a nem teljesítő banki hitelállományok (NPL, non-performing loan) alakulásáról, amiben az szerepelt, hogy a pénzintézetek jelentős mértékben úgy csökkentették az NPL-állományt, hogy azt követeléskezelő cégeknek adták el. Mit jelent ez az ügyfelek szempontjából?
– Szerintem ez az ügyfeleknek pozitív változást hoz, mert a kölcsönösen előnyös megállapodás kialakítására a követeléskezelőnek sokkal nagyobb az eszköztáruk, mint a bankoknak. A pénzintézeteknek ugyanis az erkölcsi kockázat, a moral hazard miatt nagyon meg van kötve a kezük azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnek. Például a jelenlegi személyi jövedelemadó szabályozás miatt, egy részleges tartozáselengedést is csak úgy tudnak végigvinni, ha az egyik adósnak felajánlott tételt minden, hasonló cipőben járó adósnak felkínálják. A követeléskezelőknek viszont nincs erre kötelezettségük: egyénileg is dönthetnek arról, hogy kinek mennyit engednek el a jelenlegi, vagy a jövőbeni követeléséből. Ráadásul ez a néhány éve életbe lépett jogszabályok szerint mind adómentes „jövedelem” lesz az adós oldalán.
Emellett pedig az sem mellékes, hogy a nagyobb követeléskezelő cégeknél olyan infrastruktúra áll rendelkezésre, ami minden szempontból – személyes ügyintézői eléréssel is –, segíti az ügyfelek gyors tájékozódását, a megállapodás megkötését. A személyes elérést azért hangsúlyozom, mert meggyőződésem szerint itt nagyon fontos az empátia. Az, hogy az adós tényleg el tudja mondani a problémáját. Mert például nagyon sokan tényleg nem tudnak teljesíteni, és nem az van, hogy ki akarnak bújni a kötelezettség alól. De persze van egy olyan réteg is, aki egyszerűen sportot űz abból, hogy nem teljesít, de egyébként képes lenne rá. És vannak olyanok is, akik nem tudnak teljesíteni, ezért tagadó szerepet választ, kitér mindenféle kommunikáció elől. De a legfontosabb, hogy akivel nem tudunk kommunikálni, annak biztosan nem tudunk segíteni. Pedig az adósok jelentős része azokból kerül ki, akik nem tudnak fizetni, de akarnak. Ők is sokan vannak, ezért nagyon fontos, hogy az ő ügyüket is kezelni tudjuk. Azt tudom mondani, hogy akikkel a telefonos kapcsolat kialakul – akár úgy, hogy ő telefonál be, akár úgy, hogy mi érjük el telefonon – azoknál 60 százalék feletti a megállapodási arány.
– Ez egyben teljesítési arányt is jelent?
– Többségében igen. Persze van olyan például, aki átmenetileg további könnyítést kér, de a lényeg, hogy már kialakult a megoldáshoz vezető párbeszéd. „A kommunikációt nehezíti az adatvédelmi szabályozás, amely nemcsak a követeléskezelőknek okoz gondot, de az ügyfeleknek is hátrányos. Például, ha nem kezelhetünk adatokat és emiatt nem tudunk kommunikálni, akkor ez sem akadályozza meg, hogy végső esetben megindítsuk a jogi eljárást.”
– Ezt a problémakört mennyire bonyolítja az új uniós adatkezelési szabálynak, a GDPR-nak való megfelelés?
– A GDPR megfelelésre csak a MAKISZ tagok több 100 millió forint körüli összegben költöttek – mivel nagyon sok adatot kezeltünk, és kezelünk a jövőben is. Közel ugyanolyan mértékű adatmennyiségről van szó, mint a bankok esetében.
– Ha már személyes adatkezelés: a szakmában arról is hallani, hogy régóta vannak olyan adósok, akik nyugatra mentek dolgozni. De mellettük megjelentek azok is, akik itthon mondjuk egy fedezet nélküli személyi hitel felvétele után – akár szánt szándékkal is –, nyugatra költöznek az adósság elől. Ilyenkor mit tehetnek?
– A szektor szereplői már vizsgálják az ezzel kapcsolatos lehetőségeket. Ilyen lehet például az uniós fizetési meghagyás, az EU FMH, amelynek keretében az unión belüli adott ország joga alapján járnak el az illetővel szemben. Azzal nyilván senki nem tud semmit kezdeni, ha valakinek fekete jövedelme képződik külföldön. De ha mondjuk az tudott számunkra, hogy az illető Angliába ment dolgozni, vagy mondjuk Németországba, mert az a BREXIT miatt még egyszerűbb, akkor itthon egy EU FMH-t ki tudunk bocsátani, és az ottani végrehajtók fogják beszedni a pénzt. Mert be tudják szedni – és akkor már ennek a költségeit is az ügyfélnek kell viselnie. Ugyanakkor a magyar végrehajtónak nincs hozzáférése a többi EU állam adatbázisaihoz. Más kérdés, hogy nagy segítség lenne, hogy ha az Unió ilyet, vagyis a jogrendszerén belül valamilyen együttműködést ki tudna alakítani.
– Az ügyfél holléte kapcsán akár magánnyomozót is fogadnak?
– Nem, erről nincs szó. Inkább például az fordulhat elő, hogy egy beszélgetés, vagy levelezés kapcsán, vagy akár egy helyszíni felkeresés alkalmával ez a tudomásunkra jut. Azt már nem is kell tudni, hogy az adott országban hol él, elég mondjuk annyi, hogy Németországban van.
– A magyar követeléskezelők milyen mértékben élnek az Európai Uniós követelésbehajtással?
– Vannak, akik már használják. Minél gyakoribb lesz ennek alkalmazása, annál többen élnek majd az uniós fizetési meghagyással.
Ám szerencsére azok közül, akik kimennek dolgozni, a többség korrektül elmondja, hogy állapodjunk meg, mert külföldre megy dolgozni és szeretné lerendezni a tartozását.
– Az adósok többsége – akik között nyilván döntő részt képviselnek a devizahitelesek – persze itthon van. Számukra eléggé nyugtalanító, hogy a híradások szerint a választások után megnőtt – a szakmában fedezetesnek nevezett – ingatlanfedezettel rendelkezők körében a kilakoltatások száma.
– Ez nem igaz. A Magyar Bírósági Végrehajtó Kar adatai szerint 2018 első félévében kevesebb kilakoltatás volt, mint 2017-ben. A második negyedévben valóban több volt, mint 2017 második negyedévében, de az első negyedévben – az egy hónappal kitolt kilakoltatási moratórium miatt is – viszont annyival volt kevesebb, mint 2017-ben, hogy összességében 2018-ban kevesebb volt, mint 2017-ben.
– Ez az arány nem is fog drasztikusan megváltozni idén?
– Nem látom semmi okát, hogy ez miért nőne egyáltalán. Azt látjuk, hogy alapvetően meg lehet állapodni az adósokkal, nagyon sok esetben jutunk közös nevezőre. Nagyon sok olyan visszajelzést kapunk egyébként a fedezetes követeléskezelésnél, hogy mennyivel jobb volt velünk együttműködni, mint mondjuk, X vagy Y bankkal. Egyszóval semmiféle negatív tendenciát nem látunk, sőt inkább pozitív tendenciát tapasztalunk.
– Milyen változást hozhat az, hogy a napokban az Európai Bíróság döntése szerint a magyar devizahitelesek is felülvizsgálatot kérhetnek?
– Nem várunk érdemi változást a bírósági ítélet nyomán. Lehetséges, hogy néhány esetben lesz ebből ügy egy-egy banknál, de a bankok többsége, a szerződés megkötésekor a kockázatfeltáró nyilatkozatokat aláíratta az ügyfelekkel.
– Egyébként vannak új szereplők is a követeléskezelési piacon?
– Főleg a fedezetes piacon vannak új szereplők, de már ők is MAKISZ tagok. Ami azt mutatja, hogy a MAKISZ-nak már olyan szakmai ázsiója van, ami az új szereplők számára is vonzerőt jelent.
– Mikorra születhet meg a követeléskezelési törvény és mi lehet ennek a jelentősége?
– Ősszel szeretnénk letenni azt a koncepciót, ami a környező országok, és más jó megoldások, főleg az északi országok gyakorlatain alapulva szabályozná a hazai viszonyokat. A törvény megszületése mindenkinek érdeke, hiszen a szabályozott környezet, minden érintett számára egyértelmű helyzetet teremt.
