Kezdőlap Egészség-ügy Varga Mihály: saját lábra kell állni az egészségiparban is
No menu items!

Varga Mihály: saját lábra kell állni az egészségiparban is

A kormány első körben 50 milliárd forintot különített el az Egészségipari támogatási programban (Etp), amelyből egészségipari beruházások indulnak – mondta a pénzügyminiszter a program újabb három támogatási szerződésének aláírási ünnepségén.

A járványhelyzettel az egészségipar, az ellátáshoz szükséges eszközök és gyógyszerek gyártása stratégiai ágazattá vált, ezért a miniszter szerint világos, hogy Magyarországnak a saját lábára kell állni az egészségiparban is.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Mónus Márton

A kormány ezért döntött úgy, hogy a kórházi adósságrendezéssel megkezdett munkát folytatva támogatási programot indít a hazai egészségipar megerősítésére – tette hozzá.

Azt is hangsúlyozta, hogy a program nem pusztán a mostani válsághelyzetre való reagálás, hanem része a kormány gazdaságpolitikai terveinek, amelyek azt célozzák, hogy a magyar gazdaság felkészüljön a járvány utáni helyzetre is. Ezen belül támogatják azokat a beruházásokat, amelyek erősítik az önállóságot, az önellátást és a növekedés további forrását jelentik.

A tárcavezető kiemelte: az aláíró vállalkozások együttesen 2,5 milliárd forintnyi beruházást valósítanak meg.

Varga Mihály emlékeztetett: a pályázatot augusztusban írta ki a Pénzügyminisztérium, az első szerződéseket október elsején írták alá, 2,7 milliárd forintnyi támogatásról, amellyel 4,2 milliárd forintos beruházást tudnak a vállalkozók megvalósítani.

A gyártók úgy tudnak csak megerősödni, ha a termékeiknek van piaca is, a kormány pedig ebben is partnere az iparági szereplőknek, nem csupán a járvány elleni védekezés során, hanem akár a külpiacra lépés támogatásakor is – jegyezte meg a pénzügyminiszter.

Ismertette: az aláírók közül a Meditop Kft. fejlesztése a vírusfertőzés megelőzéséhez és a betegek kezeléséhez szükséges gyógyszerek előállításához kapcsolódik. A több mint 1,6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,5 milliárd forinttal járul hozzá.

A Viresol Kft. Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb búzakeményítő gyára, amely szintén a járványhoz kapcsolódó, 430 millió forintos kapacitásbővítést valósít meg, hazai alapanyagforrásból tud majd az egyre emelkedő etanol termékek iránti keresletnek eleget tenni, ehhez a kormány 406 millió forintos támogatást nyújt.

A Pharmaherb Kft. 407 millió forintos projektjéhez 276 millió forintos támogatás társul az Etp-ből; a beruházásnak köszönhetően nő a cég kapacitása és a termékek minősége, ami erősíti a hazai vállalkozások jelenlétét a tinktúrák piacán – tette hozzá a miniszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.