Kezdőlap Budapest Kétmilliárd diagnosztikára. A főváros CT és MR vizsgálatokat vásárol
No menu items!

Kétmilliárd diagnosztikára. A főváros CT és MR vizsgálatokat vásárol

A főváros a 2 milliárd forintból 31.770 CT és 9.846 MR vizsgálatot vásárol

Rövidebb várólistát és gyorsabb diagnózist várnak a főváros és a kormány korábbi megállapodása szerinti, most kétmilliárd forint ráfordítással elindult CT-, MR-programjától. A főváros vizsgálatokat vásárol.

A Főpolgármesteri Hivatal emlékeztetett arra, hogy a főváros és a kormány korábban megállapodott abban, hogy megépülhet az atlétikai stadion, amelyért cserébe a főváros öt év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a központi költségvetésből.

Ennek részeként érkezett meg a Fővárosi Önkormányzat számlájára az aktuális kétmilliárd forintos támogatás, amelyet a főváros a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatos betegséggel beutalt betegek várólistájának csökkentésére költ.

A kétmilliárd forintból 31 770 CT és 9846 MR-vizsgálatot vásárol a Fővárosi Önkormányzat.

Ez az előző évhez képest az onkológia iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos bővülését és az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti.

Emellett életbe lép a daganat gyanúval beutalt betegek esetében a 7+3 napos szabály, vagyis az, hogy 7 napon belül a vizsgálatot elvégzik és további 3 nap alatt a felvétel leletezése is megtörténik – emelték ki.

A főpolgármester, Karácsony Gergely, korábban azt mondta, a stadion felépítésének engedélyezése fejében egészségügyi beruházásra kéri a pénzt. Nem vizsgálatok vásárlásáról, hanem kifejezetten fejlesztésről beszélt. A HVG tudósítása szerint: az egészségügyi alap- és szakellátás fejlesztését ígérte az 50 milliárdból.

Karácsony Gergely: “Az én városomban nem épül addig stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés.”

Az Index tudósítása azt írta: “Karácsony Gergely egyik feltétele az volt, hogy a kormány az elkövetkező 5 évben 50 milliárd forinttal támogassa a budapesti háziorvosi praxisok és szakrendelők fejlesztését.”

A Portfólió tudósítása szerint: “Nem csak egy CT-t vagy MR-t kérünk, hanem egy köré épített szakrendelőt is – fogalmazott a polgármester”.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben Budapesten 21 ezren haltak meg és ebből 5488 volt a daganatos halálozás.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás