Kezdőlap Budapest Buszbérlés. Felmondta a CR-Facilities céggel a szerződést a BKV
No menu items!

Buszbérlés. Felmondta a CR-Facilities céggel a szerződést a BKV

A kép illusztráció. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A BKV szerint jogszerű volt a hat használt autóbusz bérlésére kiírt közbeszerzési eljárás, a szerződést mégis felmondták. Erről közlemény jelent meg szerdán.

A BKV Zrt. felügyelőbizottsága elvégezte a vizsgálatot a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, és az eljárás dokumentumai alapján megállapították, hogy az eljárás előkészítése, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatása a hatályos közbeszerzési törvény és a végrehajtására vonatkozó rendeletek előírásainak, valamint a BKV Zrt. Társasági Beszerzési Szabályzatának megfelelően, az átláthatóság biztosításával történt – olvasható a társaság közleményében.

A szerződő cég cégbírósági bejegyzése

Úgy vélik, a közbeszerzési törvény rendelkezése szerint a BKV köteles a legkedvezőbb ajánlatot adó gazdasági társasággal szerződést kötni.

A nyílt közbeszerzési eljárásban nyertes CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. és a BKV Zrt. között október 30-án létrejött egyéves, határozott idejű szerződés felmondása azonban megtörtént, a szerződés hatályát veszti, a BKV nem köt több szerződést a céggel – közölték.

A közlemény szerint

“intézkedtek a CR-Facilities részéről esedékes meghiúsulási kötbér december 1-jén történő átutalásáról a felmondott szerződésben meghatározott mértékben”.

A BKV a zavartalan közösségi közlekedés biztosításához szükséges többletkapacitást más módon biztosítja – közölték.

Egyes cikkek szerint ciprusi offshore cégről van szó, amellyel végül felbontotta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...