Kezdőlap Ingatlan Fővárosi albérletpiac: már havi százezer forint is elég
No menu items!

Fővárosi albérletpiac: már havi százezer forint is elég

Mélypontra zuhantak a budapesti albérletárak novemberben: a veszélyhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi 100 ezer forint körüli összegtől bérelhető lakások – közölte a Rentingo.

A közösségi albérletkereső portál szerint ezek közül sokat azok az egyetemisták vettek ki, aki kiköltöztek ugyan a kollégiumokból, de Budapesten maradtak.

Az elemzés szerint a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg a budapesti albérletpiacon az árak az év elejei szintet. A kínálati oldalon ugyan már májusban 160 ezer forint fölé emelkedett az átlagár, a keresleti oldalon ugyanakkor csak júliusban közelítette meg a 150 ezer forintot.

Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés, a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is 150 ezer forint alatt van egy átlagos albérlet havidíja.

A portál január-november közötti adataiból az is kiderült, hogy a piac változásaira reagálva a bérbeadók közül sokan első lépésként kedvezőbbé tették a kauciós feltételeket, majd az árat is csökkentették.

A Rentingo.com szerint az idén két meghatározó piaci tendencia érvényesült: az Airbnb-lakások albérletekké váltak, valamint, hogy a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.