Kezdőlap Egészség-ügy Globális piacvezető egészségipari cég építkezett a XVI. kerületben
No menu items!

Globális piacvezető egészségipari cég építkezett a XVI. kerületben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Molnár Bél, a 3DHISTECH Kft. ügyvezetõje a szoftvercég budapesti gyártócsarnokának avatásán
MTI/Máthé Zoltán

A szövettani metszetek diagnosztikájához járul hozzá, javítva a terápiás lehetőségeket az a budapesti beruházás, amelynek átadásán elhangzott: a magyar tudás világszinten is jelentős szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben. A 3DHISTECH Kft. új beruházása a digitális mikroszkópok fejlesztését segíti, amelyek szintén kulcsszerepet játszanak a koronavírus tüneteinek diagnosztizálásában.

Szijjártó Péter a cég 8 ezer négyzetméteres budapesti gyártócsarnokának átadási ünnepségén azt is elmondta, hogy az új beruházással 70 új munkahely létesül. A 3DHISTECH 2,3 milliárd forintos beruházássorozatához 282 millió forint állami támogatást hagytak jóvá.

A beruházás a digitális mikroszkópok fejlesztéséhez járul hozzá, vagyis – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter – olyan területen hasznosul, amelyben a cég világszinten is a legjobbak közé tartozik. Rendszereit 80 országban használják, többek között Kínában is bevetették a koronavírus tüneteinek vizsgálatánál. Szijjártó Péter a 3DHISTECH nemzetközi sikerét úgy értékelte, hogy az a Pfizer oltóanyagához hasonlóan magyar tudás hasznosításával jutott a világpiacra.

3DHISTECH szoftvercég budapesti gyártócsarnokában az avatás napján
MTI/Máthé Zoltán

A cég beruházása szerinte azért is jelentős, mert a járvány felértékelte az egészségipar jelentőségét, és bebizonyította, hogy saját fejlesztési és gyártási kapacitások birtokában eredményesebb a védekezés.

Magyarország – mint mondta – időben levonta a következtetéseket, és ennek megfelelően cselekedett, amikor megteremtette a feltételeket az orvosi maszkok és lélegeztetőgépek gyártásához.

Szijjártó Péter a megfontolt védekezésnek tulajdonítja, hogy a belföldi intézkedések kiszámíthatók, és Magyarország “nem rángatja a kormányrudat lazítások és szigorítások között” annak ellenére sem, hogy Európa nagy része még mindig egyre erősebb korlátozásokra kényszerül.

Az állami támogatásért a 3DHISTECH vezérigazgatója mondott köszönetet a rendezvényen. Molnár Béla kifejtette, hogy a beruházás a szövettani metszetek diagnosztikájához járul hozzá, javítva a terápiás lehetőségeket.

A hagyományos megoldásokat felváltó digitális technológia a daganatos betegségek és a koronavírus-fertőzés gyógyítását egyaránt segítheti – tette hozzá. A budapesti gyártócsarnok területe 4 ezer négyzetméterről bővült 8 ezer négyzetméterre.
Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő magyar sikersztorinak nevezte a 3DHISTECH történetét. Hozzátette: a helyiek többsége sem tudja, hogy Budapest XVI. kerületében egy globális piacvezető működik.

A kormány a járvány megjelenése óta 830 milliárd forintot ítélt meg több mint 1300 cégnek beruházásokra. A 3DHISTECH már korábban is kapott állami támogatást. Legutóbb augusztusban jelentették be, hogy 146,7 millió forintos kormányzati hozzájárulással 419,2 millió forint összköltségű fejlesztésbe kezdenek.

Az új gyártócsarnok

A vállalat az elmúlt években jelentősen növelte mind a forgalmát, mind a nyereségét. Nettó árbevétele 2018-ról 2019-re 4,5 milliárd forintról több mint 7 milliárd forintra, adózott eredménye 852 millió forintról majdnem 2,3 milliárd forintra emelkedett. A 3DHISTECH tavalyelőtt az innovációs nagydíjat, 2013-ban pedig a legjobb innovatív exportőrnek járó elismerést kapta meg.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.