Kezdőlap Autóipar 800 milliárd fölött a Tesla piaci értéke - Musk ezzel leg lett
No menu items!

800 milliárd fölött a Tesla piaci értéke – Musk ezzel leg lett

Elen Musk lett a leggazdagabb, miután átlépte a 800 milliárd dollárt a Tesla piaci tőkeértéke, a részvényeik árfolyama a New York-i elektronikus tőzsdén több mint 5 százalékkal emelkedett.

Az elektromos autóiról ismert amerikai óriásvállalat szélsebesen közelít az ezermilliárdosok klubjához, főnöke, Elon Musk pedig ennek köszönhetően megfosztotta a világ leggazdagabb emberének címétől Jeff Bezost, az Amazon internetes kiskereskedelmi vállalat alapító-vezetőjét.

A Tesla csütörtökön “még” 816,04 dolláron zárta a kereskedést, amivel piaci kapitalizációja megközelítette a 774 milliárd dollárt. Ezzel a Tesla a Wall Street ötödik legértékesebb vállalata lett, közvetlenül a Google anyavállalata, az Alphabet (1204 milliárd dollár) mögött állt, megelőzve a Facebookot (765 milliárd dollár).

Pénteken közel 5 százalékos pluszban, 856,30 dolláron indult a kereskedés, bő másfél órával később pedig már 7,96 százalékos emelkedésben, 881,00 dolláron forogtak a részvények, ami több mint 835 milliárd dolláros piaci tőkeértéket jelent.

A 17 éve alapított Tesla árfolyama üstökösként száguld több mint egy éve, azóta, hogy nyereségessé vált működése. Az utóbbi 52 hét alatt 70,1 dollár és 884,49 dollár között mozgott az árfolyam. A vállalat piaci kapitalizációja tavaly január vége felé lépte át a 100 milliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint egy év alatt több mint nyolcszorosára nőtt az értéke.

Ezzel együtt a Tesla jelenlegi piaci tőkeértéke egy anomália, hiszen a vállalat által gyártott autók száma csupán töredéke az olyan nagy riválisokéhoz képest, mint a Toyota, a Volkswagen vagy éppen a General Motors.

Elon Musk leg lett

A Bloomberg hírügynökség a milliárdosokat vagyonuk alapján rangsoroló listáján Elon Musk már csütörtökön átvette a vezetést Jeff Bezostól, nettó vagyona ugyanis 188,5 milliárd dollárra nőtt, 1,5 milliárd dollárral haladja meg az Amazon alapítójáét. Musk nagyjából egy év alatt jött fel a 35. helyről az elsőre, tavaly novemberben szorította le a második helyről Bill Gates-et, a Microsoft társalapítóját.

Musk és Bezos vállalataik legfőbb tulajdonosai, így vagyonuk mérete nagyban függ a részvényárfolyam alakulásától.

Az 50. születésnapját idén júniusban betöltő Elon Musk a Tesla részvényeinek 21 százalékát birtokolja. Az árfolyam  pénteki csúcsán több mint 170 milliárd dollár tulajdonosa volt, ez pedig meghaladja a három nagy amerikai hagyományos autógyártó, a Ford Motor, a General Motors és a Fiat Chrysler együttes piaci tőkeértékét.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.