Kezdőlap Cégvilág Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler
No menu items!

Közös vállalatot alapít a Mészáros Csoport és a Stadler

Közös vegyesvállalat létrehozásáról szándéknyilatkozatot írt alá a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Csoport  – közölte a két cég közös közleményben.

A tájékoztatás szerint a magyarországi telephellyel működő svájci-magyar vegyesvállalat fő profilja a tervek szerint vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra.

A közleményben kiemelték, hogy a gyártás során kiemelt cél a lehető legszélesebb hazai beszállítási láncolat kiépítése. A vegyesvállalattal létrehozott kapacitás az alaptevékenység mellett alkalmas lesz személyszállító nagyvasúti járművek szervizelésére és összeszerelésére is.

A közös vállalat 2023-ig megközelítőleg 500 magyarországi munkahely megteremtését célozza meg, továbbá – a magyarországi hozzáadott értéket szem előtt tartva – kiemelten törekszik helyi fejlesztési és mérnöki kapacitás létrehozására. Ennek elősegítése érdekében a közös vállalkozás magyarországi egyetemekkel duális képzési modell és program bevezetését is elő kívánja mozdítani – írják a közleményben.

A közleményben ismertetik, hogy a Stadler Rail Group a svájci Bussnangban található székhelyű vasútijármű-gyártó cég, melynek neve egybeforrt a csúcstechnológiával gyártott elővárosi és regionális, valamint városi és villamos járművek gyártásával. Szerviz-, illetve gyártási tevékenységével a világ 19 országában jelen lévő vállalatcsoport csaknem 12 000 főt foglalkoztat világszerte, amelyből 800-an a vállalat hazai telephelyein dolgoznak.

Magyarországon a vállalat eddig összesen 195 vasúti járművet értékesített, az utazóközönség a FLIRT típusú alacsonypadlós- és KISS típusú emeletes villamos motorvonatairól, illetve a jövő évben forgalomba álló Citylink traim-train járműveiről ismerheti.

A Mészáros Csoport több vasútipari céggel is rendelkezik, a vegyesvállalatban a cégcsoport egyik legdinamikusabban fejlődő vasútépítési cége, a V-Híd Zrt. vesz részt, amely az ország több pontján valósít meg európai uniós és hazai finanszírozású vasútépítési projekteket.

A társaság fő tevékenysége a vasútépítés, vasúti pályaépítés és korszerűsítés. A V-Híd Zrt. az elmúlt öt évben csaknem 6 milliárd forintot fordított beruházásra, eszközök és gépek beszerzésére. A svájci-magyar közös vállalat létrehozásával a V-Híd Zrt. beszáll a vasúti járműipar piacára, bővülő tevékenységének köszönhetően pedig a régiós vasútipar megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni – tájékoztattak a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás