Hirdetés
Kezdőlap Tech Az okos technológiák fejlesztői aggódnak: áldják vagy átkozzák majd neveiket?
No menu items!

Az okos technológiák fejlesztői aggódnak: áldják vagy átkozzák majd neveiket?

A The New York Times Economy oknyomozó riportja

Nem várt érdeklődéssel és egyre fokozódó ellenállással találják szembe magukat az Egyesült Államok technológiai iparának vezető nagyvállalatai.

A Google, a Microsoft és az Amazon saját dolgozói, fejlesztő mérnökei szeretnék tudni, hogy mire is használják fel a high-tech mogulok az alkalmazottaik által kifejlesztett technológiákat?

A szakemberek egyenest választ várnának arra, hogy vajon a tudtuk és beleegyezésük nélkül Kína használja majd cenzúrázásra vagy megfigyelésre a fejlesztéseiket, esetleg a saját kormányuk öl majd embereket az okos technológiákkal a különböző titkos katonai projektjei során? – ezt a kényes kérdést járják körbe a The New York Times gazdasági kiadásának oknyomozó újságírói.

Kate Conger és Cade Metz megszólaltatja többek között a Google egyik volt vezető fejlesztőmérnökét, de idéz a világhíres Stanford M.I.T. egyetem 100 diákja, továbbá más vezető egyetemek hallgatói által szerkesztett memorandumból is, amelyben a diákok bojkottálják a Google állásinterjúit, ha nem hagy fel egy szigorúan titkos kormányprogramban való részvételével. Hangsúlyozzák, hogy ellenzik a fejlett technológiák fegyverként való felhasználását.

A Google az újságírók szerint mindössze annyit válaszolt a kiáltványra, hogy „nem kívánja megújítani a szerződést, ha az majd lejár.”

Nem véletlenül gondolják így a diákok – derül ki a cikkből – hiszen a Clarifai nevű New York-i mesterséges intelligenciát fejlesztő start-up cégtől kiszivárgott információk szerint, az „elemzés”,  „megfigyelés” illetve „életmentés” hangzatos kifejezésekkel beharangozott, Project Maven kódnevű kormányprogram zárt körű megbeszélésén, kertelés nélkül emberek meggyilkolásáról beszélt a Védelmi Minisztérium képviselője.

A megbeszélés után az egyik mérnök azonnal felmondott. Mint a cikkben megszólaltatott szakemberek elmondják, az az alapvető problémájuk, hogy soha nem lehetnek biztosak abban, hogy a fejlesztéseik nem kerülnek bele a különböző titkos programokba.

A nagy high-tech vállalatok vezetői, illetve szóvivői vagy nem kommentálták az újságírók kérdéseit, vagy válaszként mellébeszéltek.

„Mindig is voltak titkos programjaink.(…)Azt hiszem, sokszor előfordulnak viták, különböző események, amikor emberek egy munka kutatófázisában tartanak, így egy ilyen helyzetben teljességgel átláthatóvá tenni valamit, az problémákat okozhat.” – egy, a The New York Times-hoz augusztusban eljuttatott belső feljegyzés szerint, így kommentálta az eseményeket Sundar Pichai a Google vezérigazgatója, a zárt körű vezetőségi megbeszélésükön.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás