Hirdetés
Kezdőlap Budapest A BKIK mentőprogramja - több és összehangolt segítség kell
No menu items!

A BKIK mentőprogramja – több és összehangolt segítség kell

Összehangolt kormányzati, önkormányzati és vállalati cselekvési programot szorgalmaz a koronavírus által leginkább sújtott kkv-szektor megsegítéséért a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

A kamara a fővárosi és kerületi önkormányzatok számára több intézkedést is javasol, például minden budapesti önkormányzati tulajdonban lévő kisvállalkozó által üzemeltetett vendéglátóhely teljes bérleti díjának elengedését visszamenőleg 2020. november 1-től a korlátozások végéig. Illetve minden budapesti kerületi önkormányzat engedje el a teljes 2021-es évre a közterületfoglalási díjat azon vendéglátóhelyek esetében, amelyeket a válság által leginkább érintett vállalkozó üzemeltet.

Javasolják a Budapesti Válságkezelő Alap felállítását 500 millió forint fővárosi és 500 millió forint kerületi forrásokból.

Ebbe a kisvállalkozói iparűzési adókedvezménnyel élni nem kívánó budapesti vállalkozások a megtakarított összeget vagy a válság ellenére jól prosperáló, és a többi vállalkozással szolidaritást vállaló vállalkozók adományukat befizethetik akár konkrét megsegítendő válság sújtotta kisvállalkozást is megnevezve.

Nagy Elek, a BKIK elnöke. Kép forrása: BKIK

A BKIK javasolja egyebek mellett az állami bértámogatások kiterjesztését a vendéglátáshoz és turizmushoz kapcsolódó és hasonlóan rendkívüli mértékben sújtott üzletágakban tevékenykedő vállalkozásoknak, a jelentős bevétel- kieséssel sújtott katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) vállalkozók havi tételes adójának 50 százalékának elengedését, valamint egy “SOS Válságtúlélő és Újraindulási” azonnali hitelprogram kidolgozását.

A kamara továbbá azt is javasolja, hogy az üzleti célra kiadott ingatlanok esetében a bérbeadó adjon a visszaeséssel arányos bérletidíj-engedményt a válság sújtotta bérlőknek. Emellett a kormány, tekintettel a vészhelyzetre, rendelettel szabályozhatja a köz- és magánszféra ingatlanbérbeadását a válság sújtotta szektorok kis- és középvállalkozói részére, oly módon, hogy a nyitás utáni legalább három hónapos időszakra is kedvezmény adását írja elő.

A BKIK segítene ezen javaslatcsomag végrehajtási akcióterveinek kidolgozásában, emellett egy, a válságba jutott vállalkozásokat az üzleti szféra összefogásával segítő javaslatcsomagon is dolgozik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás