Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Állatvédelmi kérdőív - online, társadalmi párbeszéd indul
No menu items!

Állatvédelmi kérdőív – online, társadalmi párbeszéd indul

Online kérdőív formájában állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult. Nagy István agrárminiszter vasárnap a NOÉ Állatotthonban jelentette be: a kérdőívet vasárnaptól egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

A tárcavezető ismertette: a kormány és az Agrárminisztérium (AM) törekszik arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel elősegítse az állatok jólétének javítását és a felelős állattartás térnyerését a lakosság körében. Ebben a szellemben indítják el a társadalmi párbeszédet is, amelynek célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában.

Nagy István kiemelte, az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti. Ismertette: már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében; felléptek az állatkínzás ellen: ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.

A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre, amely 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható – közölte a miniszter.

Kitért arra, hogy emellett figyelmet fordítottak az ivartalanításra is: 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra. Törekvéseik folytatásaként pedig tavaly az állatvédelem tematikáját miniszteri biztosi szintre emelték az AM-ben – tette hozzá Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az állatvédelemi online felmérés március 7-ig tart, így vasárnaptól egy hónapig várják a véleményeket, az allatvedelem.kormany.hu oldalon.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a felmérés 13 kérdést tartalmaz, két fő gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A témák egyaránt érintik a társállatok és a gazdasági haszonállatok helyzetét. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is – fűzte hozzá.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.