Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kulturális szolgáltatók javaslatcsomagja - áfacsökkentést is kérnek
No menu items!

Kulturális szolgáltatók javaslatcsomagja – áfacsökkentést is kérnek

Szakértői javaslatcsomagot állított össze a magyarországi turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítésére a Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége. A javaslatban a kulturális áfa bevezetését is szorgalmazzák.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnek címzett anyaghoz eddig több mint 370-en csatlakoztak aláírásukkal.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítését célzó javaslatcsomagban egy olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amelynek kerete nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét.

Levelükben a szervezetek egyrészt azt kérik, hogy azok a vállalkozások, amelyek árbevétele a pandémia miatt legalább 50 százalékkal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszakénál, igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20 százaléka.

A javaslatban kérik továbbá egy hatástanulmány alapján kidolgozott kulturális áfa bevezetését. Korábban a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5 százalékra csökkentéséről, amely az anyag alapján közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek.

Mint írták, ezzel megelőzhető lehet a több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A levélben kiemelik, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez.

Együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára. A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

Összeépült az egyetemekkel a magyar gazdaság

Hankó Balázs véleménye szerint a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.