Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság GKI: borúsabb üzleti és fogyasztói várakozások
No menu items!

GKI: borúsabb üzleti és fogyasztói várakozások

A GKI konjunktúraindexe februárban kissé csökkent, ám az üzleti és fogyasztói várakozások is a múlt év véginél kedvezőbbek maradtak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az EU támogatásával készített felmérés szerint a konjunktúraindex februárban mínusz 17,6 ponton állt, kissé romlott a januári mínusz 16,3 ponthoz képest.

Kiemelték: a konjunktúraindex a tavaly áprilisi zuhanásának februárra alig több mint a felét dolgozta le. Ezen belül az üzleti bizalmi index mintegy 60 százalékát, a fogyasztói pedig csak 40 százalékát.

Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé kedvezőbbek lettek.

A szolgáltatói bizalmi index februárban immár harmadik hónapja emelkedett, és visszatért tavaly nyárvégi szintjére. A kereskedelmi bizalmi index a januári enyhe emelkedést követően a gazdaságkutató mérése alapján februárban ennél nagyobb mértékben csökkent.

 

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága februárban összességében nem változott, a létszám bővítését tervezők minimálisan többen vannak a csökkentésre számítóknál – jelezte a GKI. Az emberek munkanélküliségtől való, hónapok óta erősödő félelme februárban kissé csökkent, de továbbra is emiatt aggódik a leginkább a lakosság.

Az áremelési törekvés a GKI szerint az építőipar kivételével – ahol a januári markáns erősödést februárban változatlanság követte – minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is.

A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése immár harmadik hónapja egyre kedvezőbb – mutatott rá a gazdaságkutató jelezve, hogy a lakosság véleménye e tekintetben második hónapja javul.

A GKI fogyasztói bizalmi index februárban a januári javulást követően, kisebb mértékben, de romlott, értéke mínusz 33,8 pontról mínusz 34,9 pontra csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai

2025 a vállalat történetének legnagyobb termék- és technológiai offenzívájának kezdete volt, különös tekintettel az új elektromos hajtásláncokra és a szoftveralapú fejlesztésekre.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Varga Mihály: a BÉT erősödése a magyar gazdaság teljesítményének is köszönhető

A magyar háztartások összesen csaknem 24 ezer milliárd forintnyi megtakarítása meghaladja a BÉT kibocsátóinak összértékét

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Hírek

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás