Kezdőlap Ingatlan GKI: a legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az állami támogatást
No menu items!

GKI: a legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az állami támogatást

A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az otthon-felújítási programban elérhető akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást – derül ki a GKI és a Masterplast közös februári lakáspiaci felméréséből.

A GKI lakossági felmérései, amelyek a lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezését célozzák, 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készülnek.

A megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

A legfrissebb felmérés arra irányult, hogy a programban a következő két évben részt venni szándékozók várhatóan milyen konkrét feladatok elvégzését szeretnék részben állami támogatás segítségével finanszírozni.

A kutatás szerint a megkérdezettek harmada a belső tereket és a fürdőszobát újíttatná fel, a családi házban élők számára kiemelten fontos még a tető szigetelése, felújítása.

A két legnépszerűbb cél a fürdőszoba, illetve a belső tér felújítása, ez utóbbi a belső fali, padló-, álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását jelenti. A felmérés válaszadóinak valamivel több mint negyede gondolkodik a külső nyílászárók cseréjében, illetve a fűtési rendszer korszerűsítésében.

Minden ötödik válaszadó szeretne hőszigetelési és tetőfelújítási munkákat végeztetni. Ez utóbbi kivételével a fentiek lényegében minden ingatlantípusban élők számára népszerű elvégzendő feladatok. Mindemellett vannak különbségek a felújítási, korszerűsítési tervek esetében aszerint, hogy az adott háztartás milyen ingatlanban él.

A kerítés építését, felújítását 26 százalék említette

A családi házakban élők számára – a fentieken túl – a kerítés építése, felújítása (az említési gyakoriság körükben 26 százalék), a terasz, erkély, előtető felújítása és építése, illetve a napelemes vagy napkollektoros rendszerek kiépítése (17-17 százalék) az átlagosnál jóval fontosabb.

Emellett garázst szeretne építeni vagy felújítani 16 százalékuk.

A kutatás szerint a tégla építésű társasházi lakások lakói között kiemelkedően magas a klímaberendezések beépítésének vagy cseréjének, az árnyékolástechnikai munkálatok, valamint a hang- és vízszigetelési feladatok említési gyakorisága (24, 21 illetve 14 százalék). Az árnyékolástechnikai munkák elvégeztetése a panel-lakások lakói között is jóval népszerűbb az átlagosnál (13 százalék).

A fővárosiak csak a hang és vízszigetelési munkákat tervezik az országos átlagnál jóval magasabb arányban elvégeztetni. A nagyvárosok lakói esetében a belső terek felújítása kiemelten fontos, minden második válaszadó szeretne ilyen jellegű munkákat elvégeztetni.

A kisvárosiak a víz, gáz, elektromos belső hálózatok, a fűtési rendszer és a kémények cseréje, a hőszigetelési feladatok, illetve a kerítéssel összefüggő munkák esetében aktívabbak az országos átlagnál. A községekben kiemelkedően népszerű a hőszigetelés, a külső nyílászárók cseréje, illetve a tetőfelújítás és szigetelés a GKI és a Masterplast kutatása szerint.

A kutatás szerint a klímaberendezések beépítése és cseréje, a napkollektor és napelemes rendszerek telepítése, cseréje, illetve a térburkolatok kiépítése esetében a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők aktivitása kiemelkedően magas, ez azt jelzi, hogy ezeknek a munkáknak az elvégzése manapság is a luxus kategóriájába esik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás