Kezdőlap Agrár Nagy István: a magyar agrárium válságálló
No menu items!

Nagy István: a magyar agrárium válságálló

A statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez jól mutatja, hogy a magyar mezőgazdaság erősen válságálló – mondta az agrárminiszter.

Nagy István a Világgazdaságban megjelent interjúban elmondta: a tavaly március-decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet.

Nagy István

Kiemelte: az export növekedése leginkább a gabonaféléknek, a különböző ehető készítményeknek (étrend-kiegészítőknek), a malomipari termékeknek és a zöldség- és gyümölcskészítményeknek köszönhető. Ugyanakkor – tette hozzá – csökkent a húsok (kacsa, pulyka), a növényi termékek, például dugvány, oltvány, az élő állatok és az olajos magvak kivitele.

Az importban viszont éppen a dohány és a feldolgozott, dohánypótló termékek, az élő állatok és a gyümölcsök aránya nőtt. Mindezek eredőjeként az agrárgazdaság koronavírus-járvány alatti egyenlege 2020. március-decemberben 2672,1 millió euró volt, ami 8,3 százalékkal (203,7 millió euróval) haladta meg 2019 azonos időszakának egyenlegét, egyúttal a 62,6 százalékát adta a nemzetgazdaság 4271,6 millió eurós egyenlegének.

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért gazdasági jelentősége meghatározó.

Az elmúlt években az agrárgazdaság a nemzetgazdaság pozitív egyenlegének harmadát-felét biztosította – mutatott rá.

A tavalyi év egészében például az agrárexport 9563,4 millió euró volt, ami 2,3 százalékkal haladta meg a 2019-es értéket. Az import pedig 0,9 százalékkal emelkedett 6358,1 millió euróra. Tízéves távlatban, a 2010-2020-as időszakot tekintve, szintén látványosan nőtt az egyenleg. Ebben az időszakban az agrárexport 63,7 százalékkal, az egyenleg 50,3 százalékkal bővült – mondta az agrártárca vezetője.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,