Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Nébih: kevesebb a magyar termék az áruházláncok polcain
No menu items!

Nébih: kevesebb a magyar termék az áruházláncok polcain

Illusztráció: MTI/Kovács Attila

Visszaesett a hazai élelmiszerek aránya a Magyarországon jelenlévő tíz legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felméréséből.

A hatóság kutatása szerint az összkínálatban a magyar termékek aránya 70 százalék körüli, míg hat évvel ezelőtt még csaknem 80 százalékos szinten állt. A friss áruknál a hazai előállítók megőrizték korábbi pozícióikat, de a magasabb hozzáadott értékű élelmiszerek, például a sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcslekvárok esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el.

A Nébih ismertette: 2020 második felében megismételték azt a hat évvel ezelőtti felmérést, amelynek során a tíz legnagyobb kereskedelmi lánc kínálatát vonták vizsgálat alá. A szakemberek csaknem 40 ezer termék részletes adatait rögzítették 16 olyan, hagyományos árukategóriában – például húskészítmények, tejtermékek, tojás, méz -, amelyekben a hazai élelmiszeripar el tudná látni a magyar lakosságot megfelelő mennyiségű és jó minőségű élelmiszerekkel.

A legnagyobb csökkenést a nemzetközi kereskedelmi láncok polcain mérték a szakemberek: a Penny Market, a Lidl és a Tesco például több mint 10 százalékkal növelte az import termékek arányát a hazai élelmiszerekkel szemben.

A felmérés szerint a visszaesés a nemzetközi láncok esetében összességében majdnem 9 százalékos, de a hazai láncok is csaknem 6 százalékkal kevesebb hazai árucikket forgalmaznak, mint hat évvel ezelőtt. A tízből csak egy lánc, az Aldi tudott kismértékű, kevesebb mint 1 százalékos növekedést felmutatni a korábbi állapothoz képest.

A magyar termékek kínálata alapján az első három helyet hazai láncok foglalják el, a Reál 80,65, a Coop 80,17, valamint a CBA 76,95 százalékkal.

A lista utolsó három helyezettje a Penny Market 67,58, a Tesco 66,07 és a Lidl 56,09 százalékkal – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás