Kezdőlap Cégvilág Az ITM az ország leginspirálóbb vállalkozóit keresi - jelentkezés
No menu items!

Az ITM az ország leginspirálóbb vállalkozóit keresi – jelentkezés

Május végéig lehet jelentkezni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj nemzeti fordulójára. A szakmai zsűri azon vállalkozások nevezését várja, amelyek programjaikkal kiemelkedő példával szolgálnak a kiírásban szereplő hat terület egyikén, és érdemesek lehetnek arra, hogy képviseljék Magyarországot Európa leginspirálóbb és legkreatívabb vállalkozásainak nemzetközi versenyén – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár elmondta: “a koronavírus-járvány megmutatta, hogy mi magyarok képesek vagyunk összefogni a bajban és mindig számíthatunk a hazai vállalkozásokra. Közülük most a leginspirálóbbaknak lehetősége nyílik arra, hogy az európai színtéren is bemutatkozzanak“.

György László

Az Európai Bizottság által 2006-ban indított verseny a legkreatívabb és legsikeresebb vállalkozásfejlesztési történeteket részesíti elismerésben. Célja, hogy népszerűsítse és megismertesse  az emberekkel azokat a vállalkozókat, akik vonzóvá teszik a vállalkozóvá válást, és nemzetközi szinten is kiemelkedő példával szolgálnak – ismertette az ITM.

Azért csatlakoztunk a kezdeményezéshez, mert a vállalkozásfejlesztésnek a támogatási programok mellett fontos része, hogy elismerjük példamutató vállalkozásainkat és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megosztásához. Azt, hogy a magyar leleményességet már nemzetközileg is elismerik, mutatja, hogy 2014-ben a Gazdagmami Kft. nyerte el az európai zsűri fődíját” – emlékeztetett az államtitkár.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek pályázhatnak hat kategóriában, legalább 15 hónapja működtetett programjaikkal.  

A díj kategóriái: a vállalkozói kedv ösztönzése, a vállalkozói ismeretek növelése, az üzleti környezet fejlesztése és digitális átállás támogatása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése, a fenntartható átállás ösztönzése, valamint vállalkozás a társadalmi esélyegyenlőségért.

A verseny nemzeti és európai szinten zajlik. A magyar szakmai zsűri két projektet juttat tovább az európai fordulóba. Az európai zsűri fődíját – amelynek díjazottja bármely kategóriából kikerülhet – az a pályázat nyeri el, amely Európa legkreatívabb és leginspirálóbb vállalkozásfejlesztési programjának bizonyul.

Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra a [email protected] email címen május 31-ig lehet jelentkezni. A pályázati kiírás és a jelentkezési lap ide kattintva elérhető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Az agrárszakképzésben is kulcsfontosságú az innováció

A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Hirdetés

Hírek

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.