Kezdőlap Egészség-ügy Koronavírus - Érvénytelen TAJ-számmal is jár a védőoltás
No menu items!

Koronavírus – Érvénytelen TAJ-számmal is jár a védőoltás

Illusztráció: MTI/Vasvári Tamás

Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az adóhivatal április 7-ig csaknem 66 ezer olyan magánszemély adatát adta át a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek, akik úgy halmoztak fel hathavi tartozást, hogy jellemzően még csak a fizetéskönnyítési igényüket se jelezték. Pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendkívül méltányosan jár el járulékügyekben – hangsúlyozta az államtitkár.

Eddig 13 ezren kértek fizetési kedvezményt, az esetek 85 százalékában az adóhivatal engedélyezte is ezt, így több mint 213 millió forint tartozásra kaptak könnyítést az érintettek – tette hozzá Izer Norbert.

Izer Norbert

A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, – február 13-a helyett – március 10-én adta át a több mint hathavi tartozók adatait az adóhivatal a NEAK-nak.

Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek TAJ-számát, ami azzal jár együtt, hogy az állami egészségügyi szolgáltatást ingyenesen már nem vehetik igénybe – idézte fel az államtitkár.

Mint mondta: most a koronavírus-járványban az a legfontosabb, hogy mindenki megkaphassa a védőoltást és a betegség elleni gyógyszer is eljuthasson azokhoz, akiknek szükségük van rá.

Ezért a TAJ-szám esetleges érvénytelenítése ebben a két esetben nem jár negatív következményekkel.

Az államtitkár kitért arra is, hogy március 10-e óta a két szerv között az adatátadás folyamatos, naponta történik; aki rendezi a tartozását, annak a lehető leggyorsabban újra érvényessé válik a TAJ-száma.

Április 7-ig már mintegy ötezer magánszemély rendezte a tartozását. A tartozást nem csak fizetéssel lehet rendezni. Azok, akik vagyoni, jövedelemi helyzetük miatt nem tudják megfizetni a havi nyolcezer forintot, – amely Európában a legalacsonyabb kötelezettség – és nem felelnek meg a szociális rászorultság jogszabályi feltételeinek pótlékmentes részletfizetést, de akár az egész tartozás elengedését is kérhetik a NAV-tól – részletezte az államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Hirdetés

Hírek

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.