Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Brexit: 131 ezer magyar kért letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában
No menu items!

Brexit: 131 ezer magyar kért letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta az 5,3 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért – kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium ismertetett havi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5 301 500-an tették meg.

A brit hatóságok a múlt hónap végéig 4 977 700 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények aránya mindössze 1 százalék.

A benyújtott folyamodványok további 1 százalékát a kérelmezők visszavonták, szintén 1 százalék valamilyen okból érvénytelennek bizonyult az elbírálás során.

A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint a március végéig elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

A brit belügyminisztérium a havi köztes statisztikákban nem közöl országokra lebontott adatokat arról, hogy az egyes EU-tagállamok állampolgárai közül hányan kértek letelepedési engedélyt; ezt csak a negyedéves átfogó összesítések tartalmazzák.

A legutóbbi ilyen negyedéves statisztika szerint a Nagy-Britanniában élő magyarok közül január 31-ig 131 120-an folyamodtak letelepedett státusért.

Azoknak a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a Brexit után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük. Ez bizonyos esetekben – például akkor, ha valakit korábbi bűncselekmények miatt egy évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek – kizáró ok lehet.

A brit EU-tagság tavaly január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változtak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok.
Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis 2020. december 31-ig érkeztek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

Akik december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

Az ehhez kidolgozott részletes útmutató március vége óta magyarul is hozzáférhető (itt) a brit kormányzati honlapon.

Az idei év első napjától az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány új, egységes bevándorlási szabályozást léptetett életbe, amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszert alkalmaz a letelepedési kérelmek elbírálásához.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás