Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Veszteséges kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi emelkedés korrekciójaként.

A DJIA-30 index 0,45 százalékos, az S&P-500 index 0,61 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,80 százalékos csökkenéssel kezdte a pénteki kereskedést. Csütörtökön az indexek nyereséggel zártak, az S&P index rekordon.

A hetet azonban a pénteki veszteséges kezdéssel együtt is nyereséggel zárhatják az amerikai indexek a tőzsdei cégek bizakodásra okot adó első negyedéves eredményének köszönhetően. Az indexek havi eredménye is pozitív lesz. A Wall Street indexei sorban a harmadik hónapot zárhatják nyereséggel, a Nasdaq Composite pedig sorban a hatodikat.

Az olajár csökkent pénteken, de ezzel együtt is nyereséges hétzárás felé tart. A Brent ára a jelenlegi szinten közel egy százalékkal, a WTI pedig két százalékkal áll a hét eleji felett.

A Brent ára 29 százalékkal, a WTI ára pedig 31 százalékkal áll az év eleji felett a gazdasági növekedés reményében javuló keresleti kilátásoknak köszönhetően.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 1,94 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 88,73 dolláron, a WTI ára pedig 2,22 százalékkal 53,57 dollárra csökkent.

A Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedők körében végzett felmérése alapján áprilisban napi 100 ezer hordóval növekedett az OPEC olajtermelése, mivel Irán ellentételezte a többi OPEC-tag önkéntes termeléscsökkentését. Az OPEC termelése február kivételével minden hónapban növekedett tavaly június óta.

A dollár a negyedik egymást követő veszteséges hét előtt áll, miután csütörtökön a főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 90,4 pontnál két havi mélypontot érintett. A dollár havi vesztesége 2,7 százalékos lehet, ami a legnagyobb lesz a júliusi 4 százalékos esés után.

Az amerikai piacok nyitásakor a dollár-index 0,24 százalékkal állt magasabban 90,83 ponton. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2028 dolláron. Az arany spot ára 0,13 százalékkal unciánként 1769,79 dollárra csökkent. Az arany a pénteki csökkenéssel együtt is nyereséggel zárhatja a hónapot négy hónapja az első alkalommal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.