Kezdőlap Mozaik Startol a magyar részvétellel fejlesztett a Merkúr űrszonda
No menu items!

Startol a magyar részvétellel fejlesztett a Merkúr űrszonda

Október 20-án, szombat hajnalban indul a BepiColombo űrszonda a Napunkhoz legközelebb keringő bolygóhoz, a Merkúrhoz.

Az Európai Űrügynökség (ESA) a Japán Űrügynökség (JAXA) által közösen indított szonda fejlesztésében magyar kutatók is részt vettek – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint az űrszonda hét évig fog utazni a Merkúrhoz, miután útnak indították a Francia Guyana-i Kourou melletti ESA támaszpontról magyar idő szerint hajnali 3 óra 45 perckor. A startot az interneten élőben is lehet követni

A mintegy négy tonna tömegű, négy részből álló űreszköz a tervek szerint bonyolult pályát követve, 2025. december 5-én érkezik meg a Merkúrhoz. A szükséges hajtóanyag mennyiség minimalizálása miatt tart ilyen sokáig az út: a mérnökök kilenc gravitációs hintamanővert is beleiktattak az útvonalba, amelyek újabb és újabb lendületet adnak a szondának.

A manőverek a BepiColombo esetében előbb a Föld, majd kétszer a Vénusz, végül hat alkalommal pedig – a Merkúr saját gravitációs terét használják ki. A Merkúr körüli pályára állás után a küldetés egy évig fog tartani, amelyet a tudósok reményei szerint sikerülhet meghosszabbítani még egy évvel.

Az űrszonda segítségével a kutatók választ keresnek arra, hogyan nézhetett ki a szoláris felhő a Naprendszer kialakulása előtt, milyen volt az összetétele, és hogy milyen folyamat eredményeként alakult ki a bolygórendszerünk.

Szeretnék tisztázni azt is, hogy miért magasabb a Merkúr sűrűsége, mint a többi kőzetbolygóé, milyen arányban szilárd vagy folyékony a Merkúr magja, és hogy tektonikusan aktív-e a bolygó. Keresik a választ arra is, hogy a sarki árnyékos kráterek vizet tartalmaznak-e vagy ként, valamint hogy pontosan milyen kölcsönhatás van a napszél és a bolygó mágneses tere között.

A magyar kutatók egyrészt a Planetary Ion Camera (PICAM) elnevezésű iontömeg-spektrométer projektben vesznek részt, amely fényképezőgépként működik a töltött részecskék számára, hogy tanulmányozza a felszíni ionizációs folyamatok láncolatát. Az eszközt működtető alacsony feszültségű tápegységet az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont mérnökei fejlesztették, ahogy a BepiColombo szimuláló környezetét is az SGF Kft. bevonásával.

Másrészt a magyar tudósok szerepet vállaltak a PWI plazmahullám kísérletben is, amelyhez az intelligens jelfelismerő modul (ISDM) fedélzeti szoftverét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Űrkutató Csoportja és a BL Electronics Kft. fejlesztette ki.

A Merkúrt eddig csak két NASA űrszondának, a Mariner10-nek és a Messengernek sikerült megközelítenie – olvasható a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...