Kezdőlap Gazdaság ÁSZ: a kormány helyesen járt el a védőeszközök beszerzésénél
No menu items!

ÁSZ: a kormány helyesen járt el a védőeszközök beszerzésénél

A magyar kormány helyesen tette, amikor nagyon aktív piaci magatartást tanúsított a védekezőeszközök beszerzésében – vélik az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői.

Az elemzésben rávilágítanak: a Covid-19 világjárvány időszakában a kormány jelentős erőfeszítéseket tett a védekezőeszközök piacán az ország kitettségének csökkentése, a lakosság védelme érdekében, a rendkívüli helyzetben az emberi életek védelme az elsődleges cél, ami felülírhatja az általános szabályokat.

A szakértők rámutattak arra is, hogy a pandémia kiváltotta rendkívüli helyzetben nem a megszokott piaci mechanizmusok érvényesültek, a megváltozott körülmények miatt gyors, rugalmas alkalmazkodásra volt szükség eladói és vevői oldalon egyaránt, a “szabályozó állam” pedig kellő aktivitással, kockázatvállalással lehetett képes a szükséglet alapú ellátást biztosítani, ezzel a járvány okozta társadalmi költségeket csökkenteni.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a járvány kitörésével a világon szinte mindenhol ugyanabban az időben jelentek meg az igények ugyanazon védekezőeszközök iránt, ami a korábbi időszak kínálati piacával szemben teljesen új helyzetet teremtett.

Az elemzett – 2019. negyedik negyedévtől 2021. első negyedévét lefedő – időszakban a maszkok, a vírustesztek, a lélegeztetőgépek és a fertőtlenítők piacát átmeneti, a vakcinák piacát pedig tartós hiány jellemezte.

Az ÁSZ szakértői kiemelték, a védekezőeszközök piacain a hiánygazdaságra jellemző közgazdasági összefüggések érvényesültek. A világjárvány első hullámában a kereslet egy időben és világszinten történő nagymértékű növekedésekor a kínálat növekedését a szabad vállalati kapacitások, a termeléshez szükséges erőforrások rendelkezésre állásának hiánya korlátozta.

Az elemzésben hangsúlyozták, a piacokon az árak szabályozó szerepe csak korlátozottan érvényesült. A védekezőeszközök alkalmazása életeket menthet, vagy hiánya életeket vehet el, ami értékben nem kifejezhető, ezért a vevők mérlegelésében az ár jelentősége csökkent. A termékek árával szemben továbbá mérlegelni kellett azok hiányának “társadalmi költségét” is. A járvány elszabadulása az egészségügyi kiadásokon felül a kieső munkaerő miatt számottevő teljesítmény-visszaesést okozhat a termelésben, szolgáltatásokban, ami jelentős adókiesést eredményezhet.

A kínálati, eladói oldal a rendkívüli keresletnek több területen nem tudott eleget tenni. A megjelent hiány miatt az eladóknak nem voltak értékesítési gondjaik, a vevőknek ugyanakkor versenyezni kellett a termékekért.

Magyarország aktív reagálással, új termékek, új piacok iránti magas keresési hajlandósággal képes volt a hiánygazdaság keretein belül a rendelkezésre álló védekezőeszközök mennyiségét több területen is növelni.

A hiánygazdaságban a termékek beérkezésének kockázata, a szállítási késedelmek arra késztetik a vevőket, hogy “biztonsági stratégiát” alkalmazzanak. Ennek következtében néhol a tényleges felhasználásnál nagyobb készlet halmozódhat fel. A hiány esetén jellemző vevői attitűd bizonyos termékek esetében Magyarországon is érvényesült. Főleg a járvány első hullámában keletkezett – a tényleges felhasználást meghaladó – készlettöbbletet egyrészt a biztonsági készletezés, másrészt a várható felhasználás nehézkes tervezése okozta – világítanak rá az ÁSZ szakértői.

A közbeszerzések járványhelyzet alatti magyarországi szabályozása az alapvető folyamatok megtartása mellett nagyfokú rugalmasságot teremtett és az Európai Bizottság ajánlásával is összhangban történt. A szabályozási egyszerűsítés, mentesítés támogatta a piacon fellelhető védekezőeszközök esetén a gyors reagálást, ezáltal a gyors beszerzés hozzájárult a hiány állapotok mielőbbi csökkentéséhez. A döntéshozatal folyamatába épített új kontrollok, a beszerzések szabályszerűségének utólagos ellenőrzése a járvány helyzetben is hozzájárult az integritás erősítéséhez és a korrupciós kockázatok csökkentéséhez – állapítják meg az ÁSZ elemzői.

Az elemzésben kiemelték azt is, hogy a védekezőeszközök piacán az ország kitettségének csökkentésére Magyarország jelentős erőfeszítéseket tett a hazai termelői kapacitások kiépítésére, fejlesztésére. A költségvetési támogatással létrejött beruházások eredményeként a fertőtlenítőszer- és maszkgyártás területén Magyarország önellátóvá vált. A kiépített és a folyamatban lévő beruházások során kiépülő kapacitások pedig több területen meg is haladhatják a hazai igényeket, ami export lehetőséget teremthet, vagy jövőbeni világjárványok kezelését biztosíthatja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás