Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.

A piac alakitói az amerikai szolgáltatási ágazat májusi teljesítményével kapcsolatos, rövidesen nyilvánosságra kerülő adatokra várnak, miközben röviddel ezelőtt a munkanélküliek számának további csökkenéséről számolt be a munkaügyi minisztérium, ami az amerikai gazdasági kilátások javulását tükrözi.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,50 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,63 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,84 százalékkal süllyedt a nyitásban.

New York-i tőzsdenyitáskor a nagy nyugat-európai értéktőzsdéken borúlátó hangulat uralkodott. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,79 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékos mínuszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,39 százalékos gyengülést jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 26 centtel (0,35 százalékkal) 71,61 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró 1,2155 dollárra gyengült a kora reggeli 1,2204 dollárról. Az arany ára unciánként 1,63 százalékkal (31,20 dollárral)  l878,80 dollárra esett.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.
Hirdetés

Hírek

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.