Kezdőlap Cégvilág A 2Rule új magyar sportmárka már három NB I-es focicsapattal szerződött
No menu items!

A 2Rule új magyar sportmárka már három NB I-es focicsapattal szerződött

Bemutatták a 2Rule magyar sportruházati márkát, illetve a hozzá kapcsolódó termékeket újságírók előtt Budapesten. A cég áruinak 20-30 százaléka magyar gyártású, a tervek szerint ezt két éven belül megdupláznák, a harmadik év végére pedig a 90 százalékos arány elérése a cél.

Kővári Ágnes, a Magyar Sportmárka Zrt. vezérigazgatója a sajtóbeszélgetésen kiemelte, hogy  már három NB I-es labdarúgócsapattal van szerződésük.

Elmondta: magyar szakemberek és magyar vállalkozások bevonásával új, innovatív, világszínvonalú sportruházati márkát szeretnének felépíteni. Felhívta a figyelmet arra, hogy sok országnak van nemzeti sportmárkája.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a cég termékeinek 20-30 százaléka magyar gyártású, a tervek szerint ezt két éven belül megdupláznák, a harmadik év végére pedig a 90 százalékos arány elérése a cél. Ekkorra a szükséges anyagok hazai gyártását is el szeretnék indítani, a textilt ugyanis jelenleg külföldről kell beszerezni.

A Magyar Sportmárka Zrt. most négy hazai varrodával dolgoztat, folyamatban van saját varroda kialakítása is.

Kővári Ágnes tájékoztatása szerint a 100 százalékban magyar tulajdonú társaságot tavaly decemberben alapították, többségi tulajdonosa a Talentis Group Zrt. 70 százalékos részesedéssel, 30 százalék a vezérigazgató részesedése.

Úgy fogalmazott: a befektető biztosítja a szükséges összeget, ahogy bővül a cég, folyamatos tőkeinjekcióra van szükség. Erről, illetve a társaság által erre az évre tervezett árbevétel mértékéről egyelőre nem kívánt adatokat nyilvánosságra hozni.

A vezérigazgató elmondta: több mint húsz üzleti partnerrel írtak már alá szerződést. Köztük van a szombathelyi Haladás, a Puskás Akadémia, illetve a Diósgyőr, az NB I-es csapatok már be is mutatták a 2Rule sportruházatot.

A társaság a többi között a vívószövetséggel és a Vasassal is kötött megállapodást, ezeket az egyedileg gyártott termékeket szintén bemutatják majd, ahogy a többiekét is – mondta, hozzátéve, hogy nem csak a futballra szeretnének koncentrálni.

A tervek szerint jövő héten elindul a webshop is, ahol 2Rule termékeket lehet vásárolni.

A márka  Mészáros Lőrinc családjához köthető vállalkozás többségi tulajdonában áll.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...