Kezdőlap Turizmus A Balaton a debreceni utazási vásár díszvendége
No menu items!

A Balaton a debreceni utazási vásár díszvendége

Harmincadik alkalommal rendezik meg az idén a debreceni utazási vásárt, a pénteken megnyitott háromnapos rendezvény díszvendége ezúttal a Balaton.

Dajnoki Krisztina vásármenedzser elmondta: az elmúlt években a vásárokon kiosztott kérdőívek tanúsága szerint a legtöbben a Balatont jelölték meg belföldi nyaralási célként, ezért döntöttek úgy, hogy az idei szakkiállításon bemutatják a térség valamennyi attrakcióját.

A legnagyobb vidéki utazási vásár látogatói tájékozódhatnak például Zamárdi csaknem négykilométeres szabadstrandjáról és híres bulijairól, Balatonfüred egész évben nyitva tartó, híres vendéglátóhelyeiről vagy Balatonszárszó gyermeköböllel ellátott partszakaszairól és Balatonfenyves páratlan panorámájáról, csendes, családias atmoszférájáról, de ott vannak a kínálatban Balatonberény, Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő mellett a balatoni kempingek kínálatai, Tihany túraútvonalai, a Nyugat-Balaton kirándulóhelyei és a csopaki borvidék gasztrotúrái is.

A számos más hazai turisztikai kínálat mellett két-két standon Nagyvárad és Biharország, illetve Tunézia mutatkozik be az érdeklődőknek.

Széles Diána

Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere a megnyitón elmondta: bár ma már sokan online választanak utazási célokat, az utazási vásár továbbra is népszerű azok körében, akik szívesen forgatják az utazási prospektusokat, és kérnek tanácsot turisztikai szakemberekről.

Debrecenben “pörög a turizmus” – tette hozzá, utalva arra, hogy 2018-ban rekordot döntött a a vendégéjszakák száma, amely meghaladta a 400 ezret. Ez annál inkább figyelemreméltó, mert a városban kevés a kereskedelmi szálláshely. Hozzájárult az eredményhez a debreceni nemzetközi repülőtér egyre növekvő forgalma: tavaly elérték a 600 ezres utas számot, az idén pedig – az eddigi januári adatok alapján – azt meg is fogják haladni – mondta.

Széles Diána szerint az elmúlt öt évben az volt a céljuk, hogy “Debrecen felkerüljön az ország turisztikai térképére“, most pedig már az, hogy “bakancslistás hely legyen”, ahová feltétlenül el kell látogatni. Utóbbihoz hozzá fog járulni a nyárra megnyíló új nagyerdei strand, amelynek medence és víziattrakciós centruma a város ikonikus épülete lesz – tette hozzá az alpolgármester.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Kiemelkedő lakásépítési engedély Budapesten az első negyedévben

2025 első negyedévében 2704 új lakás épült, ami 2,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszaki, alacsony bázishoz képest.

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására

Már csak két hét van az szja-bevallás beadására: május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a dokumentumot.
Hirdetés

Hírek

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.