Kezdőlap Cégvilág A BKIK nyolc pontja - kölcsönösen elfogadható kata-szabályozás kell
No menu items!

A BKIK nyolc pontja – kölcsönösen elfogadható kata-szabályozás kell

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara több mint hatezer fővárosi vállalkozás véleményére alapozva készített 7+1 pontból álló javaslatcsomagot a kisadózók tételes adója átalakítására. Álláspontjuk szerint olyan szabályozás kell, hogy az a katás vállalkozók és a jogszabályalkotók számára is elfogadható legyen.

A BKIK kutatásából kiderül, hogy a vállalkozók közel fele el tud képzelni valamilyen adóteher-növekedést a szabályozás egyszerűségének megmaradásáért cserébe, míg nagyjából egyharmaduk a maradó adóteher mellett az adminisztráció bonyolításában látja a megoldást.

A felmérés szerint az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a kata adómértéke nagyjából az akkori minimálbér után fizetett adóterhek 80 százalékának felelt meg, időközben a minimálbér és annak adóterhei mintegy duplájára nőttek, a 6 millió forintos kata bevételi plafon szintén megduplázódott 12 millióra, de a tb-terheket is tartalmazó kata adómértéke nem változott.

Rámutatnak arra is, hogy miközben alkalmazottként a tényleges jövedelem értéke számít a nyugdíjalapba, addig a katás nyugdíj számításánál nem a valós keresetet, hanem a fix havi adó alapján törvényileg meghatározott összeget veszik figyelembe. Ez a főállású, havi 50 ezer forint katát fizetők esetében 98 100 forint nyugdíjalapot jelent, ami 2013-ban még jól közelített az akkori minimálbérhez, mostanra már csak a 161 000 forint 61 százalékát teszi ki. Ezt a kormány a 75 ezer forintos átalányadó bevezetésével igyekezett kompenzálni.

A BKIK javasolja, hogy 5 millió forint bevételig maradjon a jelenlegi adóteher, a fölött vezessenek be egy 15 százalékos új adómértéket, azonban a plusz befizetésért járjon több társadalombiztosítás jogviszony is.

A BKIK elképzelhetőnek tart egy olyan alternatívát is, hogy három különböző átalányadó mértékhez akár három eltérő százalékos adósáv tartozzon, például 12,5 százalék, 15 százalék és 17,5 százalék.

Javasolják azt is, hogy járjon családi kedvezmény a főállású katásoknak, egy gyerek után legalább havi 5 ezer, két gyermek után havi 10 ezer, 3 gyerek után pedig havi 25 ezer forint családi kedvezményt lehessen a fizetendő katából levonni.

A BKIK egyetért azzal, hogy a munkaviszony katás vállalkozássá történő átszerződése társadalmilag nagyon káros folyamat, így ennek megállítására, visszaszorítására egyedi új szabályt célszerű hozni. Javaslatuk szerint két éven keresztül 40 százalékos különadó terhelje bármely szerződéses összeg esetén azt az új katás jogviszonyt, ahol az egykori munkavállaló a volt munkáltatójával vagy annak kapcsolt vállalkozásával köt vállalkozói szerződést.

A budapesti kamara szerint meg kell erősíteni az ellenőrzést a katás szabálytalanságok kiszűrésére, és ehhez a NAV kapjon plusz költségvetési forrásokat, hogy a rendelkezésére álló eszközöket – mint például az online beérkező számlaforgalom elemzését – hatékonyan fel tudja használni.

A BKIK javasolja, hogy vonják vissza a 3 millió forint feletti, egy megrendelőtől származó bevételre kirótt 40 százalékos különadóra vonatkozó szabályozást a katánál.

A rendelkezésre álló adatok alapján a szabályosan katázók vannak többségben, akik megbélyegzése, büntetése társadalmilag igazságtalan, és gazdaságilag is káros – közölte a budapesti köztestület.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás