Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát
No menu items!

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva – vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.

Az ingatlanpiac idén történelmi árszinteket ért el Budapesten, az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,5-1,6 millió forint között mozgott, a felújítandó téglalakásoké pedig elérte a 950-990 ezer forintot.

Az új építésű fővárosi lakások körében a korszerű kivitelezés és a kiemelkedő energetikai jellemzők mellett az egyre szűkülő kínálat is felfelé hajtja az árakat. A II. kerületben már a 3,4 millió forintos árszintet is elérheti, de például már az I., V. és XII. kerületben is 2 millió forint feletti négyzetméterárakkal kell számolni.

Eközben a felújítandó lakások ára is egy év alatt 12 százalékkal emelkedett. A jobb állapotú használt társasházi lakások medián ára már négyzetméterenként 1,1 millió forint a 40 négyzetméter alatti garzonok átlagára pedig elérte az 1,2 millió forintot négyzetméterenként, amivel megközelíti az új építésűek árszintjét.

Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője a közleményben arra hívja fel a figyelmet, hogy a felújítási költség jelentősen megdrágíthatja a beruházást. Szeringe egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás kozmetikai felújítása akár 6 millió forintba is kerülhet, míg egy átfogó, energetikai korszerűsítés esetén akár a 15 millió forintot is elérheti. Így a teljes költség sok esetben már nem is kedvezőbb, mint egy új építésű lakásé, különösen, ha társasházi lakásról van szó, ahol az Otthonfelújítási Támogatás nem vehető igénybe – állapította meg.

A felújítandó családi házak piaca ugyanakkor más képet mutat: egy Pest vármegyei, 120 négyzetméteres családi ház átlagosan 450-550 ezer forintos négyzetméteráron vásárolható meg, ami 54-66 millió forintos vételárat jelent.

Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 30 millió forintos felújítási költséget, amit az Otthonfelújítási Támogatás 3 millió forinttal mérsékelhet, a teljes beruházás 81-93 millió forint közé tehető – hozta fel példaként az ingatlanközvetítő. Ez az összeg már versenyképessé tehet egy felújítandó családi házat egy új építésűvel szemben – vélekedtek az MTI közleményben.

A Duna House szerint az új építésű lakás ideális választás azoknak, akik élhetnek a CSOK Plusz vagy Babaváró hitel nyújtotta előnyökkel, és fontos számukra az azonnali beköltözhetőség, valamint a hosszú távon alacsony rezsiszint. Felújítandó lakás, vagy családi ház pedig azoknak a gyermekes családoknak ajánlott, akik jogosultak az Otthonfelújítási Támogatásra – összegezte a Duna House.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás