Hirdetés
Kezdőlap Mozaik A Ford regionális központot nyitott Budapesten
No menu items!

A Ford regionális központot nyitott Budapesten

Új regionális szolgáltató központot nyitott az amerikai Ford pénteken Budapesten; több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait.

Az új centrummal a Ford legnagyobb európai adminisztratív központja Magyarországon jön létre – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megnyitón.

A hazai autóipari paletta teljessé válik, a termelés, illetve a kutatás-fejlesztés mellett egy nagy világmárka Magyarországra hozta a termelést támogató adminisztratív, pénzügyi funkcióinak központját – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: jövő év végére a Ford 700 munkatársat foglalkoztat majd Magyarországon, döntően diplomás, nyelveket beszélő fiatal szakembereket.

Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója elmondta: az új irodával a Ford Magyarországon már három helyszínen van jelen, és 99 százalékban magyar munkaerőt foglalkoztat.

A  budapesti Váci Greens irodaházban kezdi meg működését több marketing, gyártástervezési és egyéb európai funkció mellett például az Európát, Közel-Keletet és Afrikát kiszolgáló új Regionális HR Szolgáltatóközpontja is. A budapestihez hasonló iroda nyílik Indiában és Mexikóban, ebből a 3 központból nyújtva HR-szolgáltatásokat Ford üzleti tevékenységeihez az egész világon.

Az új irodával együtt a Ford immár három helyszínen – Budapesten 2 irodaházban, és Szentendrén a Ford székházban – van jelen Magyarországon, jelenleg több mint 500 magasan képzett fiatal magyar mérnök és közgazdász szakembernek adva munkát különböző marketing, értékesítési, pénzügyi, árazási, gyártástervezési, műszaki és most már HR területeken.

“A magyarországi központban dolgozó jól képzett, motivált, több nyelvet beszélő, diplomás magyar munkavállalók teljesítményét és szaktudását elismerve a Ford egyre több európai és globális funkciót hozott Magyarországra,” nyilatkozta Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója.

A program keretében ebbe a budapesti tudásközpontba kerül át Európa összes Ford-piacának számos pénzügyi, gyártástervezési, termékmanagement, marketing kontrolling, és after sales funkciója, valamint számos globális, a világ 41 piacát kiszolgáló feladatkör is, mint pl. a CAPEX tervezés vagy a nagyon fontos beszállítói fejlesztés és minőség-ellenőrzés. Az, hogy számos európai és globális feladatot a magyar tudásközpont végez majd, remek lehetőséget nyújt a tehetséges magyar munkavállalók számára, hogy egy globális csapatban, akár több területen is kipróbálják magukat. Az új centrum megnyitásával Európa legnagyobb Ford adminisztratív központja jön létre, újabb munkahelyeket teremtve Budapesten, szakmai és karrierlehetőséget biztosítva számos fiatal szakember számára.

A Ford folyamatosan bővülő, mintegy 40 vállalatból álló magyarországi beszállítói hálózattal rendelkezik: számos magyar vállalkozás gyárt és szállít alkatrészeket a Ford európai gyáraiba. Ez a beszállítói kör 2017-ben 580 milliárd forint forgalmat bonyolított le, és a Ford megrendeléseinek köszönhetően a hazai GDP 1,7 százalékát állította elő. A Ford magyarországi beszállítói jelenleg több mint 69.000 dolgozónak adnak munkát.

A most megnyitott centrummal a Ford folytatja azt a törekvését, hogy – bár nem végez az országban autóösszeszerelő tevékenységet – kiemelten fontos autóipari munkaadóvá váljon Magyarországon. Az új szervezet létrehozásával a Ford lett az ország legnagyobb amerikai székhelyű autóipari munkáltatója – hangzott el.

Budapest, 2018. szeptember 14.
Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminiszter (j), valamint Molnár Viktor, a Ford regionális igazgatója átvágja a nemzeti színû szalagot az amerikai Ford új regionális szolgáltató központjának átadási ünnepségén a fõvárosi Váci Greens Irodaházban 2018. szeptember 14-én. Az új centrummal a Ford legnagyobb európai adminisztratív központja Magyarországon jön létre, ahol több, Európa összes piacát kiszolgáló árazási és gyártástervezési funkció mellett innen látják majd el az autóipari vállalat európai, közel-keleti és afrikai országainak HR-feladatait.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás