Hirdetés
Kezdőlap Mozaik A GKI látja a növekedés csúcspontját
No menu items!

A GKI látja a növekedés csúcspontját

Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamat véget ért,  2018 első negyedévében és tavaly év végén 4,4 százalékkal bővült a hazai gazdaság, ezzel a jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutottunk  – közölte legfrissebb jelentésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A GKI közleménye szerint idén Magyarországon a leggyorsabban az építőipar, a mezőgazdaság, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül.

Kiemelték, hogy az építőipar szárnyalása a magas bázis miatt kevesebb lesz a tavalyinál. Az ipari várakozások kedvezőek, de a járműiparban zajló átalakulás, valamint az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közötti vámháború veszélye gondot okoz.

A beruházási ráta idén 22,5 százalékra emelkedhet, ami főleg az állami – jelentős részben EU-finanszírozású – fejlesztéseknek lesz köszönhető, az üzleti befektetések visszafogottabbak.

A bruttó keresetek dinamikája a tavalyi 13 százalékról mintegy 10 százalékra fékeződik, ami a 7 százalék körüli, nagyon gyors, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb ütemű reálkereset-növekedést jelent. A minimálbér a tavalyi 15 százalék után idén 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a keresetekre, azonban a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős.

A fogyasztás-bővülés dinamikája 4,5 százalékkal vélhetően idén éri el csúcspontját, a vásárolt fogyasztás pedig ennél is gyorsabban, 5,5 százalékkal bővül.

A munkanélküliség 2017 végéhez viszonyítva várhatóan alig csökken, a közmunkások száma mérséklődik.

Az infláció júniusra 3,1 százalékra gyorsult, ez a harmadik legmagasabb az EU-ban, az év során további emelkedés valószínű, többek között a gyenge forint következtében.

Az államháztartásban idén – tekintettel az EU felszólítására, s az EU-transzferek megelőlegezése miatt rendkívül magas pénzforgalmi hiányra – nem lesz magas a decemberi költekezés; bár ez ellen hatnak a 2019. évi EU- és önkormányzati választások. A tervezettnél valamivel kisebb, de a 2017. évinél nagyobb, 2,2 százalék körüli EU-módszertan szerinti deficit várható.

Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő bruttó hazai termék (GDP)-arányos államadósság várható. Mivel a 2019. évi költségvetés túl optimista feltételezésekre épül, menet közbeni módosításokra, a tervezettnél kissé magasabb, de azért az ideinél alacsonyabb 2 százalék körüli hiányra kell számítani – olvasható a közleményben.

A GKI közölte: Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamatok, az alacsony energiaárak és kamatok korszaka véget ért, a hat éve tartó európai konjunktúra feltehetőleg túl van a csúcspontján, a feltörekvő országok devizája leértékelődik. Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága, a kereskedelmi háború veszélye, az USA és az EU kapcsolatainak romlása mellett lényeges kockázat a Fed kiszámítható kamatláb-emelésének hatása.

Az EU jövője szempontjából a Brexit mikéntje mellett bizonytalanságot okoz, hogy egysége gyengül, ezen belül a visegrádi ország-csoport is megosztott, például az orosz kapcsolat megítélésében – tették hozzá az MTI jelentése szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.