Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem A Gránit Bank már kártalanította ügyfeleit
No menu items!

A Gránit Bank már kártalanította ügyfeleit

A Gránit Banknál vasárnap megtörtént az ügyfelek kártalanítása, ugyanis a számlájukra megérkeztek a jóváírások az Apple-től a jogosulatlan App Store terhelések miatt – közölte a Gránit Bank vasárnap.

A Gránit Bank az App Store incidens kapcsán azonnal cselekedett ügyfelei pénzének biztonsága érdekében – emelték ki.

A közlemény szerint a bank rögtön felvette a kapcsolatot az Apple-lel, és letiltotta a jogtalan terheléseket indító kereskedői platformot. Ezen felül az incidens éjjelén sms-t küldött valamennyi banki mobilalkalmazással rendelkező ügyfelének, amelyben figyelmeztette őket, hogy biztonságuk érdekében állítsák minimumra kártyáik online limitét, amelyet valós fizetéshez bármikor módosíthatnak.

A figyelmeztetés hatására az elmúlt napokban 20-szorosára nőtt a limitállitások száma – közölték.

Arra is kitértek, hogy a jogtalan terhelésekre vonatkozó bejelentést követően az Apple azonnal tájékoztatta a bankot, hogy a probléma ismert számukra, dolgoznak a megoldáson, és orvosolják a hibát. Vasárnap pedig megérkeztek a jóváírások az Apple-től, amelyek meg is jelentek a károsult ügyfelek számláján – ismertette a Gránit Bank.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton közleményben szólította fel a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott, technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást.

A jegybank közölte: egyértelműen állást foglaltak, hogy az Apple által szerdán technikai okokból jogosulatlanul indított nagy mennyiségű tranzakció az ügyfelek által jóvá nem hagyott fizetési műveletnek tekintendő, azaz teljeskörűen visszajár az ügyfeleknek. A jegybank rámutatott: technikai hiba okozta a terheléseket, ami az Apple webáruház nemzetközi bankkártyaelfogadó partnerénél következett be, nincs szó kibertámadásról.

A hiba következtében a magyar ügyfeleknél szerdán 18-20 óra között mintegy 780 000 jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben – jelezte közleményében az MNB. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.