Kezdőlap Mozaik A környezetszennyezés világméretű járvánnyal fenyeget
No menu items!

A környezetszennyezés világméretű járvánnyal fenyeget

A megbetegedések és az idő előtti halálesetek egynegyedét világszerte a környezetszennyezés és a környezet rombolása okozza – olvasható az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerdán bemutatott jelentésében. 

A levegő- és vízszennyezés, valamint az ökoszisztémák egyre fokozódó rombolása több milliárd ember életterét fenyegeti és befolyásolja, valamint jelentősen károsítja a világgazdaságot.

Az állandó gazdasági növekedésbe vetett hit a jövőbeli halálozási arányok, munkából való kiesések és egészségügyi kockázatok tekintetében értelmetlen – írták a szakértők.

A Global Environment Outlook (GEO – Globális környezeti kilátások) című jelentésen 70 ország 250 kutatója dolgozott hat éven át. A tanulmány készítői adathalmazok révén értékelték a környezeti befolyások hatását több mint száz betegség kialakulására. Eredményük szerint a környezetszennyezés növekvő mértéke egy olyan világszintű járvány kialakulását támogatja, amely egyre nagyobb gazdasági károkat okozhat.

A jelentés szerint 2015-ben kilencmillió haláleset volt a környezetszennyezés számlájára írható.

Ugyanakkor tovább nyílik a gazdagok és szegények közötti olló is – figyelmeztettek a tudósok. Az ipari országok túlfogyasztása, élelmiszer-pazarlása és szennyezése a szegényebb országokban éhezéshez, fokozódó szegénységhez és betegségekhez vezet.

A szennyezett ivóvíz és a szegényes eszközök az egészségügyben évente mintegy 1,4 millió ember halálát okozzák. Még veszélyesebb a levegőszennyezés, amelynek évente 6-7 millió ember esik áldozatul.

A vizekbe kerülő vegyi hulladékanyagok generációkon keresztül öröklődő egészségügyi problémákat okoznak. Az ipar, a mezőgazdaság és a fakitermelés által tönkretett talaj problémája ma már 3,2 milliárd embernek otthont adó területet érint.

A kutatók felhívták a figyelmet az élelmiszerekben nagy mértékben alkalmazott antibiotikumok következményeire. Az évszázad közepére az ebből származó rezisztencia oda vezethet, hogy a szuperbaktériumok válnak az idő előtti halálesetek fő okozóivá.

Környezetszennyezésnek betudható halálesetek száma 100 000 emberre. Forrás: GBD Study / The Lancet

“Példátlan mértékű, sürgős beavatkozásra van szükség a helyzet megállításához és visszafordításához” – írták a tudósok.

Nem létezik azonban a környezetvédelemre vonatkozó olyan nemzetközi akcióterv, mint a 2015-ös párizsi klímaegyezmény. A világgazdaság alapvető, a fenntartható termelési módok irányába ható irányváltása nélkül értelmetlen a GDP állandó növekedésének gondolata, tekintve a halálesetek, a kimaradó munkaerő és az egészségügyi ellátások költségét – figyelmeztettek a kutatók.

Az “egészséges bolygó” nem a “világ-GDP” alapján mérhető, hanem a szegényebbek támogatásán, akik a tiszta levegő és a tiszta víz meglétére vannak utalva – mondta Joyeeta Gupta, a GEO egyik vezető szerzője.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás