Hirdetés
Kezdőlap Tech A Hold nem látható oldala - fotókat küldött a kínai űrszonda
No menu items!

A Hold nem látható oldala – fotókat küldött a kínai űrszonda

Felvételeket küldött a Csang’o-4 kínai űrszonda, mely a világon elsőként landolt a Hold “sötét” oldalán, a képeket a kínai állami televízió (CCTV) közvetítette – írta a BBC hírportálja.

Először adott ki panorámaképet a kínai űrügynökség a Von Kármán-kráterről, ahol űrszondája leszállt. A felvételen láthatók az űrszonda és a Jáde Nyúl 2 holdjáró részei is.

A holdjáró nemrég “ébredt fel” a készenléti állapotból, amibe az irányítók röviddel a landolás után helyezték elővigyázatosságból, mivel akkor ért a nap a legmagasabb pontra a leszállási hely fölött. A hőmérséklet ekkor akár a 200 Celsius-fokot is elérhette. A kínai holdprogram (CLEP) azt közölte, hogy a Jáde Nyúl 2 “állapota stabil”.
“A kutatók befejezték a landolási hely körüli felszín topográfiájának előzetes elemzését a holdjáró kamerájának felvétele alapján” – áll a CLEP közleményében.

A képre kattintva a nagy felbontású fotó is megtekinthető. Fotó: BBC/CLEP

A panorámaképet 80 fotóból állították össze – mondta Li Csunlaj, a kínai csillagászati obszervatóriumok igazgatóhelyettese, a Csang’o-4 földi irányításának vezetője.

A képen láthatók a Jáde Nyúl 2 holdjárót körülvevő kis kráterek, melyek az irányítók szerint kihívást jelentenek majd a robot számára. Az egyik közeli kráter átmérője mintegy 20 méter, mélysége nagyjából 4 méter.

A korábbi képekkel ellentétben a panorámakép színeit a kutatók olyanra korrigálták, mint amit a helyszínen látnánk.

A Csang’o-4-et december 8-án indították útjára Kínából, majd január 3-án landolt a Hold fölről sosem látható oldalán. Ez az első misszió, amely a Hold “sötét” oldalának felfedezésére indult.

A kínai holdkutatási program nemzetközi együttműködésben valósul meg. A misszió négy tudományos programjának műszereit holland, német, svéd és szaúd-arábiai kutatók fejlesztették – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás