Kezdőlap Gazdaság A hungarikumok adják a nemzet, a haza, az otthon érzését
No menu items!

A hungarikumok adják a nemzet, a haza, az otthon érzését

Fotó: Pelsőczy Csaba

Közös küldetésünk, hogy a hungarikumok, a nemzeti értékek segítségével megőrizzük hagyományainkat, identitásunkat és a kultúránkat átadjuk a következő generációknak. 

A Magyar Fesztivál Szövetség munkájának szerves része, hogy összekössön minket egymással, és ebben jó példával jár elől, mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Fesztivál Szövetség konferenciáján, kedden.

A májusban megjelent kiírásra 483 pályázat érkezett, az igény a 450 millió forintos keretösszeg mintegy háromszorosát tette ki.

A legtöbb pályázat, mint minden évben, most is az egyes célterületekre, rendezvények szervezésére, elektronikus kiadványok honlapok, fényképsorozatok, filmek készítésének támogatására érkezett. Erre 456 pályázatot nyújtottak be, és 193 kap összesen mintegy 407 millió forint támogatást.

Nagy István ismertette, hogy a második célterületen, a magyar kultúra értékeinek megismertetését célzó vetélkedők szervezésére 14 pályázatot támogatnak, mintegy 40 millió forinttal.

Az öltözködéskultúrát célzó pályázatok közül hat kap támogatást. Nagy István megjegyezte, hogy az idén erre a pályázati célra csak egyéni vállalkozók jelentkezhettek. Támogatásukkal az a cél, hogy ösztönözzék a mindennapi életben hordható, hagyományos díszítőelemeket, anyagokat tartalmazó ruhák készítését – tette hozzá a miniszter.

A miniszter szerint a hungarikum törvény önmagában is hungarikumnak számít a külföldi szabályozásokkal összehasonlítva.

A jogszabály 2012-es elfogadásával felpezsdültek a helyi közösségek, megindult a helyi értékek felkutatása, rendezése. Már 12 ezer települési értéket, 150 kiemelkedő nemzeti értéket és 87 hungarikumot tartanak nyilván.

Nagy István kitért arra, hogy hasonló érdeklődés kíséri az Agrárminisztérium hungarikum játékát, amelyet augusztusban indítottak a tárca Facebook-oldalán.

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón a nyertes pályázatok közül egyebek között kiemelte a Natura Hungarica Alapítvány elektronikus foglalkoztató füzetét, amely a kertészethez kapcsolódó nemzeti értékeket ismerteti; a Jászszentandrás Községi Önkormányzat a település arculatába illeszkedő egységes utcajelző-táblákat helyez ki; Rimóc Község Önkormányzata honlapot hoz létre, hogy a Rimóccal kapcsolatos néprajzi és történeti ismeretek könnyen elérhetők legyenek, és néprajzi tanórákat tartanak Nógrád vármegye 14 településén; nyertes lett a Felvidéki értékverseny vetélkedő, amelyen rövid videókat, podcast beszélgetéseket készítenek a hagyományőrzésről, a helyi értékekről, és támogatást kapott a mezőberényi német viselet elemeit tartalmazó kollekciót kidolgozó pályázat is.

 

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.