Hirdetés
Kezdőlap Hírek A koronavírus árnyékában - megnyílt az Utazás 2020 kiállítás
No menu items!

A koronavírus árnyékában – megnyílt az Utazás 2020 kiállítás

Negyven ország, több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren a február 27-től március 1-ig látogatható Utazás 2020 kiállításon. A koronavírus árnyékában tartott rendezvény díszvendége Olaszország és Eger.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta, hogy a koronavírus miatt egyeztettek a kiállítás megtartásáról, és néhány védelmi intézkedés bevezetésével a megrendezés mellett döntöttek. Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége Olaszország, belföldi díszvendége Eger és térsége – mondta.

Kiemelte: Olaszország a világ 5. legnépszerűbb úti célja, a turizmus megjelenése az országhoz köthető. Az olasz turisztikai szakemberektől sokat tanulhatnak a magyarok. Eger, a belföldi díszvendég pedig a magyar turizmus egyik legsikeresebb szereplője, tavaly a legtöbb szavazatot kapta az év turisztikai települése kategóriában egy szállásfoglaló oldal versenyében.

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az Utazás 2020 kiállítás megnyitóján a budapesti Hungexpón Kép/MTI/Kovács Tamás

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere arról beszélt: az utazás a legjobb befektetés, megvásárlásával biztosan mindenki gazdagabb lesz, az utazás nyitottá tesz, sok mindenre megtanít. Budapest a budapestiek otthona, és az ország fővárosa, meg kell találni az egyensúlyt a két minőség között – mondta.

Az utazók tömegének megjelenése sok városban az ott élőknek elviselhetetlenné vált, ezt kezelni kell. A verseny élesedik a turizmus piacán, a versenyelőny a minőség lehet – tette hozzá.

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere elmondta: évről évre több turista látogat Egerbe, a vendégéjszakák száma tavaly megközelítette a 700 ezret. A város leglátogatottabb helyszíne a Dobó István Vármúzeum, ahol számos fejlesztés valósult meg – mondta.

Massimo Rustico

Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete köszönetet mondott, hogy az idei díszvendégnek az országot választották. Sajnálatosnak nevezte, hogy a napokban a koronavírus beárnyékolja a csodálatos olasz országképet. Az ország aktívan küzd a vírus terjedése ellen, eddig több mint 10 ezer mintát vettek – mondta, egyben reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi együttműködés és a tudomány segít gyorsan leküzdeni a válságot.

Olaszország a legrégebbi úti célok közé tartozik, egyre nő az oda látogatók száma, a több mint 90 millió turista tavaly több mint 40 milliárd euró bevételt generált az országban.

Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke a rendezvényt a turisztikai szakma “alapintézményének” nevezte.

A március 1-ig tartó kiállításon 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren.

Idei újdonság, hogy a kiállítás első, szakmai napján megrendezik a CheckINN Turisztikai Karrier Expót, amely felvonultatja a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat, közel 50 céggel – ismertette.

A szervezők szerint az Utazás 2020 rendezvényekre látogatók száma elérheti a 40 ezret. Az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg. A kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót.

Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható, a kiállításra a diákok pénteken ingyenesen léphetnek be.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...