Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan A lakásárak képtelenek lépést tartani az inflációval
No menu items!

A lakásárak képtelenek lépést tartani az inflációval

Illusztráció: Bigstock

A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a KSH friss adatai szerint. Reál értelemben, az inflációt is figyelembe véve már tavaly megindult az árcsökkenés a piacon, amely idén tovább gyorsul. Ezzel együtt az ingatlantulajdonosok nem panaszkodhatnak, hiszen a mostani lassulást megelőzően 2015 óta több mint két és félszeresére nőttek a lakásárak – derül ki az Ingatlannet.hu gyorselemzéséből.

Nagyot fékezett a lakáspiaci áremelkedés: míg tavaly az első három negyedév mindegyikében 20 százalék feletti drágulást – a második negyedévben a csúcsnak számító 25 százalékot – mért az előző évhez képest a KSH, az utolsó negyedévben 16,6 százalékot, majd 2023 első negyedévében már „csak” 8,6 százalékot – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss lakáspiaci árindexből. Az új és a használt lakásoknál is felére lassult éves alapon az áremelkedés üteme, az előbbinél mintegy 9 százalékra, az utóbbinál 8,5 százalékra.

Negyedéves alapon már árcsökkenést jelzett az index tavaly az utolsó negyedévben nominálisan is, 2 százalék körülit, amit az idei első három hónapban – az előző negyedévhez képest – mintegy 2 százalékos emelkedés követ. 

A lakásárak emelkedése azonban jóval elmarad a 20 százalék feletti inflációtól, így reál értelemben már 2022 második félévében megindult az árcsökkenés a piacon – emlékeztetnek az Ingatlannet.hu szakértői. A tavalyi, rekordmagas második negyedéves szinthez képest az év végére 13 százalékkal kerültek kevesebbe a lakások. Az utolsó negyedévben reálértéken számítva 5 százalékkal maradtak el a lakásárak az egy évvel korábbitól. 2023 első három hónapjának a számait látva is egyértelmű, hogy ez a tendencia folytatódott, a lakásárak emelkedése a korábbinál jobban elmarad a fogyasztó árakétól.

Közelítheti a 20 százalékot a reál árcsökkenés

A gazdasági kilátások bizonytalansága, a magas infláció és a szinté csúcson lévő hitelkamatok miatt 2022 második félévétől megfordult a trend a lakáspiacon: fokozatosan csökkent a kereslet, az árak stagnáltak, illetve mérséklődni kezdtek. Az alacsony aktivitás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint kitarthat 2023-ban is, mivel a magas infláció miatt a háztartások reál jövedelme várhatóan tovább csökken. 

Az MNB lakáspiaci árindexe (amely módszertanában némileg eltér a KSH-étól) tavaly az utolsó negyedévben nominálisan 3,6 százalékos csökkenést mutatott. Reál értelemben – azaz az inflációt is figyelembe véve – pedig már 9,9 százalékkal mérséklődtek az árak az előző évhez képest. A jegybank szakértői előzetesen 2023 első negyedévére 15 százalék körüli, míg a második negyedévre közel 19 százalékos reál árcsökkenést jeleztek az előző év azonos időszakához képest. (Tavaly a második negyedévben azonban még csúcson volt a drágulás, akkor a lakásárak reál értelemben 16,5 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban az MNB elemzői szerint.)

Évekig tartó szárnyalás után jött a lassulás

2015 óta tartó, kiemelkedő lakáspiaci élénkülés és áremelkedés után jött el a lassulás 2022 második félévében. Tavaly az egész évet tekintve még csúcsra járt a drágulás: nominálisan 22 százalékkal emelkedtek az árak 2021-hez képest. Az elmúlt években jól járt, aki lakást vett: az árindex 2015 első negyedévéhez képest több mint két és félszeresére (262 százalékkal) emelkedett 2023 első negyedévére. Az új lakásoknál 282 százalékos, a használt lakásoknál pedig 259 százalékos az emelkedés nyolc év alatt a KSH adatai szerint.

Így látják az ingatlanközvetítők

A téli ingatlanpiaci visszaesés és kivárás után éledezik ugyan a túlkínálatos lakáspiac, de a forgalom jóval elmarad az egy évvel korábbitól. Az Ingatlannet.hu-nak nyilatkozó vidéki ingatlanközvetítők az idei első negyedévben 30-60 százalékos forgalomcsökkenést tapasztaltak az egy évvel korábbihoz képest, az év további részére némi élénkülést várnak.

A nagy áresés elmaradt, de lehet alkudni egy-egy ingatlan árából, amelyek például nagyobb területűek vagy elhanyagolt állapotúak, legfeljebb 10 százalékot. A Balaton környékén kitartanak a magas árak és a kereslet is, a magyar és külföldi vásárlók részéről egyaránt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás