Kezdőlap Hírek A MASZSZ kéri a képviselőket, ne szavazzák meg a cafeteria változásait
No menu items!

A MASZSZ kéri a képviselőket, ne szavazzák meg a cafeteria változásait

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy ne szavazzák meg a cafeteria adóztatásának tervezett változtatását, mert véleményük szerint azzal a dolgozók fizetésének csökkentéséről is szavaznak.

Kordás László, a szövetség elnöke kedden Salgótarjánban sajtótájékoztatón ismertette: miután a kormány nem fogadta el javaslatcsomagukat, a törvényalkotási bizottság ülésén pedig nem kapott szót, így szeretnék meggyőzni a pénteki végszavazás előtt a  döntéshozókat, hogy “ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében”.

Kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, “így, amikor eljön az igazság pillanata”, és februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták tőlük az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy ki az a képviselő, aki ezt “megszavazta, és elvette tőle” – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy a kormány egy hónapja benyújtott törvényjavaslata megemeli a munkáltatói hozzájárulások adóterheit, így az önkéntes pénztárakba való befizetés hozzájárulása, az iskolakezdési támogatás, az albérleti hozzájárulás, az üzemi étkezés, a lakásmegtakarítások azonosan adóznak a bérrel.

Ez nagy problémát jelent, mert a munkáltatók, nyilatkozataik szerint, nem költenek többet bérre és béren kívüli juttatásokra, és azzal, hogy a juttatások adóterhe nő, a dolgozók nettó jövedelme csökkenni fog – mondta az elnök.

Számításaik szerint egy most 395 ezer forintos cafeteria éves szinten 90 ezer forinttal csökken, “ennyit vesz el az állam az emberektől”. Több mint 20 ezer cég ad cafeteriát a munkavállalóinak, a változások közel kétmillió embert érintenek – mondta.

Kordás László közölte: az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három pontban változtasson álláspontján: egyrészt maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, másrészt maradjon meg a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, a harmadik pont a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezményének megtartása.

“Varga Mihály pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy mérlegelik a javaslatok tartalmát, de e pillanatban nem látunk olyan módosító javaslatot, ami azt tükrözné, hogy az elvárásainkból, javaslatainkból bármit is befogadott volna a kormány” – fogalmazott.

Az elnök szerint a munkáltatók első lépésben várhatóan még nem változtatnak a cafeteria rendszerén, de a második lépés már lehet az, hogy ezt az összeget pénzben adják a dolgozóknak, hiszen ugyanannyit adózik, mint a bér, és így a cafeteria lassan megszűnik.

Kitért arra is, ha a béren kívüli juttatások átvándorolnak munkabérbe, akkor országos szinten statisztikailag kimutatható lesz, hogy a bérszínvonal emelkedik, ” úgy, hogy a munkavállalók helyzete valójában romlik”.

Szólt az irányított fogyasztásról is, hiszen a cafeteria 70-80 százaléka valószínűleg a SZÉP-kártyára vándorol, és azoknak a szálláshelyeknek, vendéglátóhelyeknek a bevétele nő, ahol el lehet költeni a juttatást.

A törvényjavaslat szerint a szálláshelyet, vendéglátást és szabadidőt tartalmazó SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria elem.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője Salgótarjánban hangsúlyozta, hogy ha januárban hatályba lép ez a törvény, akkor az őszi bértárgyalásokra külön stratégiával készülnek azzal a céllal, hogy a munkavállalók nettó pozíciója a lehető legkisebb mértékben romoljon.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.