Kezdőlap Informatika A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el az EP
No menu items!

A mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el az EP

Az Európai Parlament a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt fogadott el szerdán, amelynek célja az alapvető jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a környezeti fenntarthatóság védelme a magas kockázatú mesterséges intelligenciával (MI) szemben és az innováció ösztönzése – közölte az uniós testület.

Az új szabályok tiltják az olyan MI-alkalmazásokat, amelyek sérthetik az állampolgárok jogait. Ilyen például az érzékeny személyes adatokon alapuló biometrikus kategorizálás vagy az arcfelismerő adatbázisok létrehozása olyan arcképek felhasználásával, amelyeket az internetről vagy zártláncú televíziós hálózatok felvételeiből nem célirányosan töltenek le. Tiltják továbbá a munkahelyen és az iskolákban gépi érzelemfelismerő rendszerek alkalmazását, az állampolgárok mesterséges intelligencia révén történő, társadalmi hovatartozásukra, valamint az olyan rendszerek használatát, amelyek képesek befolyásolni az emberek viselkedését, vagy a sebezhetőségüket használják ki.

A távoli biometrikus azonosító (RBI) rendszereket – néhány különleges kivételtől eltekintve – a bűnüldöző szervek sem vehetik igénybe. Valós idejű RBI csak szigorú biztosítékok mellett lesz alkalmazható: például időben és földrajzilag korlátozottan, külön bírói vagy hatósági engedéllyel. Akkor jöhet szóba, ha például eltűnt személyt keresnek, vagy terrortámadást próbálnak megelőzni. Az ilyen rendszerek utólagos – a bűnelkövetés tényének megállapítását követő – használata magas kockázatúnak minősül, ezért bírói engedélyhez kötött.

Más, magas kockázatú mesterségesintelligencia-rendszerekre is egyértelmű kötelezettségek vonatkoznak. Ezek közé tartoznak például a kritikus infrastruktúrák, az oktatás és a szakképzés, a foglalkoztatás, az alapvető magán- és közszolgáltatások a bűnüldözés, a migráció és a határigazgatás, az igazságszolgáltatás és a demokratikus folyamatok egyes rendszerei. Az ilyen rendszerek használatánál, értékelni és csökkenteni kell a kockázatokat, naplót kell vezetni a használatról, és biztosítani kell az emberi felügyeletet. Az állampolgároknak joguk lesz panaszt tenni a mesterséges intelligencia rendszerekkel kapcsolatban, és magyarázatot kaphatnak a magas kockázatú mesterséges intelligencia rendszereken alapuló, a jogaikat érintő döntésekről.

Az általános célú mesterségesintelligencia-rendszereknek és az általuk használt MI-modelleknek átláthatósági követelményeknek kell megfelelniük, többek között az uniós szerzői jognak és a képzéshez használt tartalmak részletes összefoglalóinak közzé kell tenni. A nagyobb teljesítményű, rendszerkockázatot jelentő MI-modellekre további követelmények vonatkoznak, többek között a modellértékelések elvégzése, a rendszerkockázatok értékelése és mérséklése, valamint az incidensekről való jelentéstétel.

Az új jogszabály szerint, az uniós tagállamokban szabályozói tesztkörnyezetet kell létrehozni és valós körülmények között is kell teszteket végezni, amelyekbe be kell vonni a kis-és középvállalkozásokat, és az induló vállalkozásokat is, hogy a piacra már kiforrott és betanított innovatív mesterségesintelligencia-rendszerek kerüljenek ki.

A jogszabály végleges szövegét még a tagállamokat tömörítő tanácsnak is hivatalosan jóvá kell hagynia, majd közzéteszik az EU hivatalos közlönyében. A rendelet a közzététel utáni huszadik napon lép hatályba.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,