Kezdőlap Mozaik A világ legdrágább védőmaszkja - Izraeli a tervező, kínai a megrendelő
No menu items!

A világ legdrágább védőmaszkja – Izraeli a tervező, kínai a megrendelő

A világ legdrágább védőmaszkján dolgozik egy izraeli ékszergyártó cég, amely egy kínai üzletember megrendelésére készíti az 1,5 millió dollárt (440 millió forint) érő látványos “kiegészítőt”.

Isaac Levy ékszertervező szerint a 18 karátos fehérarany maszkot 3600 fehér és fekete gyémánt fogja díszíteni, valamint a megrendelő kérésére a leghatékonyabb szűrővel látják el.

A jeruzsálemi Yvel cég tulajdonosa hozzátette, hogy az Egyesült Államokban élő kínai üzletembernek két további megkötése volt a maszkkal kapcsolatban: az egyik, hogy legyen kész az év végére, a másik, hogy ez legyen a világ legdrágább maszkja. Az ékszerész szerint az utóbbi teljesítése volt a legegyszerűbb feladat.

Az év végéig kell elkészülnie a súlyos darabnak (AP Photo / Sebastian Scheiner)

A másfél millió dollárt érő maszk valószínűleg nagy feltűnést fog kelteni, ugyanakkor súlyából adódóan – 270 grammos lesz, vagyis csaknem százszor nehezebb egy hagyományos változatnál -, nem lesz praktikus viselet.

Egy ilyen hivalkodó kiegészítő persze sokakat fel is bosszanthat, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszerte milliók maradtak munka nélkül vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe.

Levy elmondta, hogy bár ő maga nem hordaná a díszes maszkot, hálás a lehetőségért, hogy elkészíthetik.

Örülök, hogy ez a maszk elég munkát ad az alkalmazottjainknak ahhoz, hogy dolgozhassanak egy ilyen kihívásokkal teli időszakban” – jegyezte meg az ékszerész.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...