Kezdőlap Cégvilág Áfa-visszatérítés. Gyorsabban utal a NAV
No menu items!

Áfa-visszatérítés. Gyorsabban utal a NAV

Rövidebb idő alatt utalja ki a visszajáró áfát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel segítve a cégek likviditását. Az intézkedés már a ma benyújtott áfabevallásokban visszakért összegekre is érvényes – közölte Izer Norbert.

Az újabb gazdaságvédelmi intézkedés a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) támogatja – jelentette ki az adóügyekért felelős államtitkár. Az érintett kkv-ék az eddigi 75 nap helyett 30 nap alatt kaphatják meg a nekik visszajáró pénzt. Az adózási előéletük alapján megbízható cégek pedig még korábban a pénzükhöz juthatnak, esetükben 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás időtartama.

Izer Norbert

A cégek több mint 45 százaléka megbízható, ezért sok kis- és középvállalkozásnak jelenthet érdemi pénzügyi segítséget az, ha 20 napon belül a bankszámlájára kerül a jogosan visszaigényelt áfa összege – ismertette az újabb adóügyi könnyítés részleteit Izer Norbert, megjegyezve, hogy a 20 nap az egyik legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban.

A könnyítés nem érinti azt a mintegy 30 ezer kockázatos adózót, akik a veszélyhelyzetet megelőzően is többször durván – és jellemzően a tisztességes adófizetők, és a költségvetés kárára – sértették meg az adószabályokat. Ők továbbra is 75 napon belül kaphatják csak vissza az áfát – tette hozzá.

Mintegy 360 ezer vállalkozást érint a mai áfabevallási határidő, és azok a kkv-k, akiknek visszajár az áfa, már a rövidebb kiutalási határidővel számolhatnak – szögezte le az államtitkár.

Izer Norbert elmondta, hogy jelentős összegről van szó. Egy évvel ezelőtt az április 20-ai bevallásban összességében 414 milliárd forintot igényeltek vissza a vállalkozások – ismertette az adatokat az államtitkár.

A tárca hasonló nagyságrenddel számol az idén is, ami azt jelenti, hogy az új intézkedés több százmilliárd forint gyors kifizetésével segíti a vállalkozások likviditását.

A cégek így könnyebben intézhetik pénzügyeiket, kerülhetik el az anyagi nehézségeket, és aktívabban tudnak részt venni a gazdasági forgalomban is – sorolta az új adóügyi könnyítés előnyeit Izer Norbert.

A járvány elleni védekezés időszakában különösen fontos az, hogy az áfacsalók az államkassza bevételét ne károsítsák – szögezte le az áfa kiutalások jogosságának az ellenőrzése kapcsán az államtitkár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonnal kiszűri azokat, akik a veszélyhelyzettel visszaélve, jogosulatlanul igényelnék vissza az áfát – hangsúlyozta Izer Norbert.

Az újabb adóügyi könnyítés jelentős és gyors pénzügyi segítséget hoz az érintetteknek, az adóhivatal online eszközei, illetve a nagy szakértelemmel és tapasztalattal bíró ellenőrei pedig biztosítják a költségvetési bevételek védelmét – összegezte az intézkedés lényegét az államtitkár.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.
Hirdetés

Hírek

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.