Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Agglomerációs lakásárak - az idő pénz
No menu items!

Agglomerációs lakásárak – az idő pénz

Budaörs az egyik legdrágább a fővárosi agglomerációban. Fotó: MTI

Az agglomerációs településeken a lakásárakat leginkább Budapest megközelíthetősége befolyásolja: tíz perccel gyorsabb bejutás a fővárosba 80 ezer forintot is jelenthet a négyzetméterárban – közölte a Takarék Index.

Az elemzésből kiderül, hogy az agglomerációs településeknél a fővárostól számított távolság, de még inkább az utazási idő negatívan hat a lakásárakra.

A közösségi közlekedést tekintve, a 30 perc alatt elérhető településekhez képest a 30-40 perc alatt elérhetők ingatlanjai jellemzően 77 ezer forinttal voltak olcsóbbak négyzetméterenként, 40-45 perc menetidőnél a különbség közelítette a 150 ezer forintot, 60 percnél a 185 ezer forintot.

A közúti közlekedést véve alapul az Erzsébet térről 45-50 perc utazási idő 74 ezer forint, az 50-60 perc 100 ezer forintos árhátrányt jelentett 2019-ben a 30 perchez képest.

Az agglomeráción a legdrágábbak a nyugati szektor nagy települései – például Budaörs, Budakeszi – voltak, ahol kétszerese (569 ezer forint) volt a négyzetméterár, mint a legolcsóbb keleti kistelepüléseken (274 ezer forint). Üröm és Budaörs esetében voltak a legmagasabbak a fajlagos lakásárak, meghaladták a 630 ezer forintot négyzetméterenként.

Kiemelték azt is, hogy a budapesti agglomeráció ingatlanárai átlagosan 79 százalékkal nőttek 2009-2019 között, ami elmarad a fővárosban mért 135 százalékos áremelkedésétől.

Az agglomerációban 32 ezer új otthont adtak át az elmúlt tíz évben, ami a teljes állomány csaknem 10 százaléka. A legtöbb lakás Herceghalmon, Nagytarcsán és Délegyházán készült el, ahol körülbelül 30 százalék az új otthonok aránya. Az első tízbe került még Remeteszőlős, Gyömrő, Szada, Nagykovácsi, Telki, Halásztelek és Veresegyház.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...