Kezdőlap Agrár Agrártámogatás - amerikai szőlőkabóca ellen
No menu items!

Agrártámogatás – amerikai szőlőkabóca ellen

Az Agrárminisztérium idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, az éves keretösszeg 240 millió forint.

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás, ugyanakkor van mód az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca gyérítésére.

Ezért az amerikai szőlőkabóca elleni felelős termelői védekezéshez az AM 2020-ban is támogatást nyújt,

hektáronként legfeljebb 12 ezer forintot, és szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forintot.

A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédőszer vételárához járó támogatás két elemből áll: a növényegészségügyi megelőzés támogatása, valamint a növényegészségügyi felszámolás támogatása.

Így jelentkezik a fertőzés a szőlősökben. Fotó: MTI

A támogatás mértéke – mindkét támogatási elem esetében – alapvetően a növényvédőszer vételárának 75 százaléka. Abban az esetben azonban, ha a növényvédőszert a gépi bérmunka-szolgáltatást végző vásárolja meg és juttatja ki, a szolgáltatás ellenértékének 75 százaléka igényelhető vissza.

A növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet március 31-ig tudják benyújtani a szőlőtermelők a Magyar Államkincstárhoz.

A megelőzés támogatását a fitoplazma fertőzés miatt nem körülhatárolt területekre kell kérelmezni március 1. és március 31. között a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon.

A növényvédőszer csak ezen igénylést követően vásárolható meg, és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki.

Mindezeket követően kell a kifizetési kérelmet benyújtani a megyei kormányhivatalhoz legkésőbb augusztus 15-ig, erről a kincstár később újabb tájékoztatót tesz majd közzé.

A növényegészségügyi felszámolás támogatását a fertőzés miatt körülhatárolt területen található szőlőültetvény után lehet kérelmezni. Az elvégzett növényvédőszeres védekezést követően elégséges csak kifizetési kérelmet benyújtani augusztus 15-ig a megyei kormányhivatalhoz. A növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatát a fertőzött terület szerint illetékes önkormányzat hirdetményi úton közli és az odatartozó összes szőlőültetvényre vonatkozik – közölte a tárca.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás