Hogyan élnek az emberek az IT világ központjában, ahol a jólét, a luxus és a társadalmi feszültségek sajátos egyensúlyban élnek egymás mellett. Szerzőnk ott élő barátját látogatta meg, és e kérdésre együtt válaszoltak.
I. rész
Ahol otthon vannak a gazdagok
A World’s Wealthiest Cities Report 2024 című jelentés szerint New York Cityt követően a világ legtöbb dollármilliomosa Bay Areában él: a San Francisco- és a San Pablo-öblöt körülölelő városi régió, beleértve a Szilícium-völgyet is. E térség töretlen ütemben fejlődik, lakóinak száma már megközelíti a 8 milliót. A Henley & Partners és a New World Wealth évente megjelenő összeállítása szerint az elmúlt tíz évben csaknem megduplázódott az itt élő dollármilliomosok száma. Az összeállítás szerint több mint 305 ezer embernek van legalább 1 millió dollárja, 675-en százmillió dollárnál is többel gazdálkodhatnak, és életvitelszerűen él e környéken 68 milliárdos is.
Ki számít gazdagnak a Szilícium-völgyben?
E kérdésen kezdett el gondolkodni barátom is, miután elolvasta a Henley & Partners legfrissebb jelentését. Gábor Heves megyéből elszármazott jogász, 15 éve él magyar feleségével az Öbölben.
„Palo Altóban, az utcánkban egy egyszerű ház zsebkendőnyi kerttel 5 millió dollárért (kb. 1,9 milliárd forint) kelt el nemrég” – kezdi felvázolni az ingatlanpiacot. A régióban egy átlagos, az Európában megszokottnál sokkal rosszabb minőségben épült négyszobás házat, kis kerttel 2–3 millió dollár alatt a környéken sehol nem lehet kapni, vagy havi 4–5 ezer dollárnál olcsóbban bérelni. Az, hogy az ingatlanvásárlást a többség csak havi többezer dolláros törlesztőrészletű hitellel tudja finanszírozni, nem lepett meg. Az viszont igen, hogy ehhez még az érték 1 százalékának megfelelő éves ingatlanadó is társul.
További havi 4000–5000 dollár kell a megélhetésre. Kaliforniában az élelmiszer- és szolgáltatásárak szignifikánsan az európai árak felett vannak, és már a benzin sem legendásan olcsó, tapasztaltam magam is. Így egy kétgyermekes családnak, szolid házzal, autóval, évi egyszeri nyaralással legalább évi 200 ezres bruttó jövedelem kell az egyszerű megélhetéshez. „De ennyivel nem az Európában megszokott középosztálybeli komfortban él, különösen, ami a lakhatást illeti” – jegyzi meg barátom.
Európai középosztály vs. amerikai middle class
Gábor szerint évi bruttó 600 ezer körüli családi jövedelem kell a valódi középosztálybeli élethez. Ennyit például két ügyvéd tud megkeresni egy nagy ügyvédi irodában sok-sok év eltelte után. „Tehát ez egy jóval szűkebb kör, mint a nyugat-európai középosztályé.” Nekik áll rendelkezésre az említett listában alapul vett 1 millió likvid dollár, ami legalább 4–5 millió dolláros összvagyont feltételez.
Az évi 60–80 ezret kereső átlag albérletben vagy nemzedékek óta öröklődő, többgenerációs családi házban él, ahol minden, nem feltétlenül szükséges szoba ki van adva. „Frusztráló helyzet. Minimális privátszféra. Állandó anyagi gondok. Feszült légkör” – írja le Gábor a middle class mindennapjait. Magam is tapasztaltam, hogy nagy a kínálat az Airbnb-weboldalon családi házak vendégszobáiból.
Ezért egyre többen használjak ki az Egyesült Államokban elterjedt távmunka lehetőségét, és költöznek olcsóbb államokba. „A legnépszerűbb a Kaliforniát nyugatról határoló Arizona.”
Gábor szavait igazolja, hogy 2019 óta csökken a népesség; 2060-ra az 53 milliós lakosságszám 40-re zsugorodását prognosztizálják; a jelenségre már széles körben ismert kifejezés is van: „The California exodus”.
Szalonkommunisták és magángéppel repkedők
Gábor három csoportba sorolja az amerikai vagyonosokat. Vannak, akik alsóközéposztálybeli látszatot keltenek keltik, mert elvben megvetik a gazdagságot. Viszont pazar villákban élnek, ahol a személyzet végez minden munkát. „Tipikus attitűd Berkelyben.”
A gazdagok második csoportját a quiet luxury, az új életmód- és divattrend követői alkotják. Villaparkokban laknak, s Mercedesszel vagy Teslával járnak. „Látszik rajtuk a jóllét, de próbálják átlagembernek mutatni magukat, és kapcsolatban maradni a való világgal.”
A harmadik csoportban, a dollármilliárdosok között a private jet, azaz a magánrepülő a státuszszimbólum. Alkalmazottjaik közül is kevéssel érintkeznek, nagyon bizalmatlanok. „Vagyonukról, üzleti ügyeikről saját körükön kívül csak olyanokkal beszélnek, akikről tudják, hogy munkájuk révén, például ügyvédként vagy bankárként bizalmi munkakapcsolatban állnak milliárdosokkal. Kötetlenül csak társasági eseményeken lehet beszélni velük.”
A startupokkal gyakran dolgozó Gábor elárulja: a feltörekvő vállalkozók egyik legnehezebb feladata kapcsolatokat építeni e körben, pedig „döntő jelentőségű, mert ők a tipikus tőkebefektetők.”
A gazdagságról lehet tudni, de alig lehet látni
Gábor véleménye egybevág benyomásaimmal. A gazdaságot csak az autók és a házak mutatják Kaliforniában. A városok képét a hajléktalanok és az elhanyagoltság dominálja. „Az amerikaiak hozzászoktak az út szélén hagyottak látványához, a szemetes közterületekhez és a rossz utakhoz. Nem zavarja őket, ezért az önkormányzatok alig költenek erre.” A kaliforniai szociális ellátórendszer sokkal jobb az Egyesült Államok átlagánál, de jóval gyengébb a magyarénál, a nyugat- és észak-európaihoz pedig nem is hasonlítható.
Szerzőnk az elektromos kerékpárra szavazott
űA tömegközlekedés néhány nagyváros metróhálózatát leszámítva nem alternatíva: rossz és drága. „Amikor tömegközlekedtem, havi 400 dollárt fizettem” – mondja Gábor. Nekem pedig eszembe jut, miként hüledeztem a San Franciscó-i metró napijegy-ára miatt. Érthető, hogy szinte mindenki autózik, ezért rengeteg a dugó.
Aki igazán gazdag, nem konfrontálódik ezzel. „Megteheti, hogy nem a rush hour alatt ül kocsiba. A gyerekeket sofőr viszi iskolába, a beszerzésekről a háztartási alkalmazottak gondoskodnak.”
