Kezdőlap Gazdaság Államháztartás: többlet júliusban
No menu items!

Államháztartás: többlet júliusban

Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el, így a múlt hónap végére a központi alrendszer hiánya 2636,5 milliárd forintra csökkent, ami az idei évre tervezett deficit 83,6 százaléka – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Ezen belül a központi költségvetés 2729,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 125,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 218,8 milliárd forintos többletet értek el.

Júliusban a bevételek 17,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat, a kiadások viszont 7,3 százalékkal visszaestek.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Az év első hét hónapjában a központi alrendszer bevételei 1340,6 milliárd forinttal, 22,6 százalékkal, kiadásai 3972,9 milliárd forinttal, 25,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Az év első hét hónapjában felhalmozott hiány 1805,2 milliárd forinttal, 46,2 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve, míg a júliusi egyenleg 354,9 milliárd forinttal javult az egy évvel korábbi 99,2 milliárd forint deficittel szemben.

Idén júliusban a gazdálkodó szervezetek befizetései 24,5, a fogyasztáshoz kapcsolt adók 26,0 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest, miközben a nyugellátásokra fordított kiadások 37,6, az egészségbiztosítási alap költségei 6,8 százalékkal nőttek, ezen belül viszont a gyógyító, megelőző ellátásokra fordított összeg 0,3 százalékkal elmaradt a tavaly júliusitól.

Az év első hét hónapjában 14,2 százalékkal emelkedtek a költségvetés adó- és járulékbevételei.

A társasági adóból tervezett idei bevételek 73,8 százaléka folyt be július végéig, 496 milliárd forint, 125,3 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. Az általános forgalmi adóból befolyt 3978,4 milliárd forint 914,3 milliárd forinttal, 29,8 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A jövedéki adóbevétel 49,4 milliárd forinttal (7,3 százalék) 724,3 milliárd forintra nőtt. A személyi jövedelemadóból 1334,4 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek, 305,8 milliárd forinttal kevesebb a tavaly január-júliusinál, mivel a béremelkedés hatása még nem egyenlítette ki a gyermeket nevelő szülőknek kifizetett egyszeri adóvisszatérítést.

Az uniós programok bevételei 575,3 milliárd forinton álltak július végén, ami az egész évre előirányzott 2363,3 forintos összeg 24,3 százaléka, miközben a kiadások 2046,5 milliárd forintot értek el, az év végéig előirányzott 3001,2 milliárd forint 68,2 százalékát.

A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron július végéig 3930,4 milliárd forint kiadás teljesült, 3,4 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A kiadásból 2417,2 milliárd forint a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg, ami 9,1 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjaihoz képest, amiben benne van a fegyveres szerveknél kifizetett egyszeri szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz is.

A nyugdíjalap 2721,3 milliárd forint héthavi bevételéből 2173,7 milliárd forintot az adó-és járulékbevételek, 525,8 milliárd forintot a költségvetési hozzájárulások adtak. A járulékbevételek 216 milliárd, a költségvetési támogatások 233,4 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

A nyugellátásokra fordított 2800,4 milliárd forint 490 milliárd forinttal, 21,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az egészségbiztosítási alap adó-és járulékbevétele 1198,5 milliárd forintot ért el, ami 142,3 milliárd forinttal több a tavaly január-júliusinál, míg a 721,2 milliárd forint költségvetési hozzájárulás 294,8 milliárd forinttal lett nagyobb a tavalyinál. Az egészségalap összes kiadása 2135,7 milliárd forint volt, amiből a gyógyító, megelőző ellátásokra 1253,7 milliárd forint ment, 196 milliárddal több a tavalyinál.

A költségvetés bruttó kamatkiadásai 581,8 milliárd forintról 918,9 milliárd forintra nőttek az múlt év első hét hónapjával szemben, a nettó kamatkiadás 296,6 milliárd forinttal 821,9 milliárd forintra emelkedett, amit a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával, az előző évitől különböző hozamokkal és finanszírozási szerkezettel magyaráz a Pénzügyminisztérium jelentése.

A központi költségvetés adóssága az első hét hónap alatt 3509,9 milliárd forinttal emelkedett és 44 206,9 milliárd forintot tett ki július végén. A forintadósság 1198,1 milliárd forinttal 33 319,3 milliárd forintra nőtt, ami az összes adósság 75,37 százaléka. A devizaadósság forintértéke 2028,6 milliárd forinttal 10 423,8 milliárd forintra emelkedett. A növekedésből 1171,0 milliárd forint, a nettó kibocsátásból 857,6 milliárd forint pedig az árfolyamveszteségből származott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.