Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Amerika - oda a lendület?
No menu items!

Amerika – oda a lendület?

A koronavírus-járvány fellángolásának következtében érezhetően veszített lendületéből az Egyesült Államok gazdasága decemberben, a közeljövő kilátásai pedig romlottak – áll az IHS Markit felmérésében.

A végleges adatok szerint a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokból képzett, összetett beszerzésimenedzser-index (BMI) 55,3 pontra süllyedt a novemberi 58,6 pontról, amely 68 havi, öt és fél éves csúcsot jelentett. A kompozit BMI decemberi végleges értéke elmarad az előzetesen megadott és az elemzők által is várt 55,7 ponttól.

A szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe 54,8 pontra esett decemberben az ugyancsak öt és fél éves csúcsot jelentő 58,4 pontról. A decemberi végleges adat jóval gyengébb az előzetesen közölt és az elemzők által is várt 55,3 pontos értéknél.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Az előzőnél magasabb 50 pont feletti érték a növekedés ütemének gyorsulását, az alacsonyabb pedig a lassulását tükrözi.

Chris Williamson

Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza rámutatott: az adatok továbbra is azt jelzik, hogy a hazai össztermék viszonylag erős ütemben nőtt a negyedik negyedévben, de a közeljövő kilátásai romlottak. Novemberhez képest jelentősen lanyhultak a 2021-re vonatkozó üzleti várakozások, mivel a választások utáni felfutás mérsékelődött és a vállalatokat egyre jobban aggasztják a koronavírus-járvány hatásai.

A vírusfertőzöttek számának emelkedése növekvő kockázatot jelent a gazdaságra a következő hetekben, és a remények jórészt az újabb válság megakadályozását célzó gazdaságösztönző intézkedésekből táplálkoznak.

A járvány erősödése miatt decemberben sokkal lassabb ütemben nőttek a megrendelések, a termelés és a foglalkoztatottság. A lassulás különösen a szolgáltatási szektorban volt tetten érhető, ami a közösségi távolságtartási szabályok szigorításából fakad – hangoztatta Williamson, hozzátéve, hogy a hatásos védőoltások kifejlesztésének és tömeges elérhetőségének tudatában az üzleti szereplők sokkal jobban bíznak abban, hogy az év második felében normalizálódik az élet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...